HALOGATÁS – Tippek helyett érdemes stratégiával hozzáállni

Halogatás ellen pár gyakorlati lépés
Várható olvasási idő: 5 perc 32 másodperc. Ebben a bejegyzésben megismerheted, hogyan léphetsz túl a gyakori halogatáson.

A halogatás szinte már-már egy művészet, amit sokan tökélyre fejlesztettek az életükben.

Az esetek többségében pontosan tudjuk, hogy mit kéne csinálni, és azt is tudjuk, hogy csak fél óra lenne elvégezni az adott teendőt, de valami rejtélyes oknál fogva mégsem állunk neki…

Mégis lehet a halogatás mögött?

Legtöbbször azt jelenik meg kifogásként, hogy nincs kedvünk az adott dologhoz.

Ha betervezünk valamilyen feladatot, de éppen nincs kedvünk hozzá, akkor kevésbé valószínű, hogy elvégezzük. Ahogy például az étkezéseknél sem tudjuk előre, hogy mire lesz az adott napon és adott időpontban étvágyunk, ugyanúgy a feladatoknál is ritkán van olyan, hogy éppen ahhoz van kedvünk, mint amit szépen beterveztünk.

Sokszor mégis nyomás alá helyezzük magunkat…

Ez pedig kevésbé vezet eredményre. Éppen ezért célszerű egy másféle megközelítéssel hozzáállni a dologhoz, ahol ahelyett, hogy elmenekülnénk a feladatok elől – vagy éppen masszív idegeskedéssel végeznénk el őket  -, egy sokkal kényelmesebb és könnyedebb módon állunk hozzá az egészhez.

Ajánlott online előadás:

Tippek helyett stratégia a halogatás ellen

Egy kérdés: mikor volt olyan utoljára, hogy a Google-n keresgélve találtál egy “5 tuti tipp”-jellegű írást, ami egyszer s mindenkorra megoldotta az aktuális problémádat?

A helyzet az, hogy a legtöbb ilyen cikk leginkább ragtapaszként hatékony, ami ad valamilyen gyors megoldást, ugyanakkor a probléma gyökerét nem változtatja meg. Éppen ezért a kezdeti lendület és lelkesedés után nagyon gyorsan visszatér a berögzült viselkedés, és újra felbukkan a frusztráció…

Ez a bejegyzés azért született meg, hogy kicsit mélyebbre vigyen a halogatás témájában, és a gyors megoldások helyett jobban megvizsgáld a benned lejátszódó folyamatokat, és  megismerd az aktuális belső működésedet.

Ha jobban megismered magad, akkor “kezelni” is tudod a felmerülő dolgokat, és kevésbé valószínű, hogy a végtelen facebook-görgetésbe fogsz elmenekülni…

Egy stratégia abban segít, hogy ne csak egyszer sikerüljön megoldani valamit, hanem kialakíts egy olyan rendszert, aminek köszönhetően kezelhetővé válik a kihívás, így amennyiben újra jelentkezik, akkor már tudsz mihez nyúlni. Sőt, valójában egyre könnyebb és könnyebb lesz az egészet megoldani, hiszen kevésbé valószínű, hogy ugyanabba a csapdába futsz bele.

A folytatásban megismerheted, hogy az esetemben mi volt az a stratégia, ami működött.

A halogatás belső okai

Olvashatsz a neten 1000+1 tippet a halogatás ellen, ha nem a belső pszichológiánál kezded, akkor soha nem fogod tudni rendesen megoldani ezt a problémát. Első lépésként elő kell hozni, hogy mi a halogatás igazi oka.

Mielőtt rátérek a gyógymódra, nézzünk meg a betegséget. Mindenki halogat valamit, és ha megkérdezed az embereket, miért csinálják, akkor valószínűleg ehhez hasonló dolgokat fognak mondani:

“Most nincs kedvem hozzá…”

“Azt sem tudom, hogyan kezdjek neki…”

“Nekem erre most nincs időm…”

Bármennyire is meglepő, a megoldás nem az, hogy megerőszakoljuk magunkat, és próbáljuk KEMÉNYEBBEN csinálni. Tudod jól, hogy ez maximum egyszer-kétszer működik, aztán a következő alkalommal ugyanúgy előtör a frusztráció. Azok az emberek, akik mindig időre végzik el a feladataikat, attól jók, hogy másként mennek ennek neki. Nem attól, hogy használnak egy tuti alkalmazást, nem attól, hogy van titkárnőjük, és nem is attól, hogy jó időbeosztásuk van…

Hogyan tudod a felszínre hozni a halogatás igazi okát?

Első lépésben nézd meg magad külső szemmel, hogy miért halogatsz. Mint ha egy orvos lennél, és próbálnád elemezni a beteget. Ezt úgy tudod megcsinálni, hogy mélyről előhozod magadból az igazi okot az 5 MIÉRT technikával: ötször felteszed a “miért?” kérdést és brutálisan őszinte válaszokkal lépésenként mélyebbre ásol. A dolog egyszerű, vegyünk egy konkrét példát: egy e-mailt kéne megírni, de már napok óta csak tolod magad előtt.

  1. Miért halogatom ez a feladatot?
    Azért, mert nincs kedvem megcsinálni.
  2. Miért nincs kedvem megcsinálni?
    Azért, mert nagy munka és sok időt elvinne.
  3. Miért vinne el sok időt?
    Azért, mert azt sem tudom miről, hogyan és mit írjak.
  4. Miért nem tudom ezeket?
    Azért, mert még nem gondoltam át, mit szeretnék igazából, és ez túl sok minden egyszerre.
  5. Miért túl sok minden egyszerre?
    Azért, mert nem látom hol az eleje, a közepe és a vége.

Ennél a példánál láthatod, hogy egyáltalán nem az a probléma, hogy nincs kedved hozzá, hanem az, hogy túl sok a bizonytalan dolog, és egyszerűbb a szőnyeg alá söpörni az egészet. A legjobb az egészben, hogy ha megnézed a fentieket, akkor már rögtön felsorakoztattad a problémákat is, amelyekhez most már lépcsőnként hozzá tudsz kapcsolni valamilyen akciót, például:

  • “nem tudom, miről, hogyan és mit írjak” > jobban fel kell készülnöm mielőtt elkezdek foglalkozni vele
  • “nem látom, hol az eleje, közepe és a vége” > áttekinthetőnek kell lennie a feladatnak
  • “ez túl sok minden egyszerre” > több kis szeletre kell bontani

Az egyes megoldások pontos listát adnak a teendőkről, és az elsőre nagynak tűnő feladatot kisebb darabokra bontják. És itt jön képbe a halogatás megszüntetésének második lépése.

1. Bontsd szeletekre a feladatot

Ahogyan egy tortának sem egy kanállal ugrasz neki a közepétől kezdve, úgy a kellemetlen feladatoknak sem szabad baltával nekimenni, mert csak frusztráció lesz belőle. Kis szeletenként teljesen más elvégezni egy teendőt, mint ha azt sem tudnád, hogyan fogj neki. A fentiek után pontosan tudod, mi az igazi probléma – most itt az idő, hogy konkrét lépéseket fogalmazz meg.

A legtöbben ott rontják el, hogy túlzottan nagy feladatokat írnak fel a feladatlistára. Ugyanolyan súllyal szerepel rajta egy 3 perces telefonhívás, mint például egy blogposzt megírása, ami akár több óráig is eltarthat. Azok a feladatok, amelyeket nem tudsz 1-2 órán belül megoldani, projektként kell kezelni és szétbontani kisebb részekre.

Egy blogposzt megírása például így néz ki:

blogposzt-tervezes

Láthatod, hogy nem az van felírva a naptáramba, hogy “Blogposzt”, hanem felosztottam különböző részekre. Miért? Azért mert, így sokkal könnyebben el tudom végezni, és mivel apró szeletenként csinálom meg, egyáltalán nem vagyok frusztált. Pontosan tudom, hogy mi lesz a következő lépés, így nem kell kapkodnom (“úúú, még ide kéne egy kép, gyorsan keresek egyet”), és pontosan tudom, hogy a tervezett időre el tud készülni az anyag.

Mi lenne, ha NULLA előkészített anyaggal ülnék le? Nem tudnám, hogy miről írjak, mit írjak, hogyan álljon össze a struktúra, és lehetséges, hogy egy nagy katyvasz lenne az egész. Így viszont van eleje, közepe, vége, és nem kell aggódnom, hogy legközelebb hogyan írok bejegyzést, mert ezt bármikor előhúzhatom. Ez a blogposzt is úgy készült, és a legjobb, hogy szinte bármilyen feladatnál alkalmazható.

Most, hogy már tudod, miért halogatsz és hogyan bontsd fel a teendőket, itt az idő, hogy belevigyünk egy kis fűszert, amellyel még a legkellemetlenebb feladatokat is élvezettel tudod megcsinálni. Ez a kedvenc részem!

2. Legyen élvezetes a csinálás!

Mindenkinek vannak olyan feladatai, amelyekkel nem szívesen foglalkozik, de mégis kötelezőek. Legyen ez valamilyen felesleges papírmunka, legyen ez egy céges riport elkészítése, vagy esetleg egy email megírása – tök mindegy, hogy mi, biztosan neked is van ilyen. Ezekben alapvetően nincs semmi élvezetes, de mégis azzá tudod varázsolni.

“Ne szórakozz!” – gondolhatod. Oké, akkor most elmondom, hogy én hogyan csinálom. Ha van olyan feladat, amit nem kifejezetten szeretek csinálni, akkor arra gondolok, hogy:

Hogyan tudom a folyamatot a lehető legélvezetesebbé tenni?

Példa #1: Ha összejön néhány olyan apró feladat, amelyek nem igazán kedvelek, de mégis kötelezőek, akkor fogom magam és elmegyek a közeli Starbucks-ba. Imádom a kávézó hangulatát, élvezettel megyek oda, és nem arra figyelek, hogy a teendőkkel kell foglalkoznom. Leülök, iszogatom a kávémat, és szinte maguktól készülnek el a feladatok.

Példa #2: Nem igazán szeretem a könyvelés előkészítésével járó papírozást. Ezzel szemben mégis élvezettel csinálom, hiszen közben a kedvenc filmeimet nézem. Amikor közeledik a hónap eleje, szépen eltervezem és bekészítem, hogy mit fogok berakni a lejátszóba, és amikor felvillan a naptáramban a könyvelés, örömmel ülök le a TV elé a papírokkal.

Miért működik ez a megoldás? Gondolj csak bele: így arra figyelsz, hogy végre olyat csinálhatsz, amit igazán szeretsz, ezért kevésbé valószínű, hogy halogatni fogod a hozzá kapcsolt dolgot. Szeretem nézni a kedvenc filmeimet és szeretek a Starbucks-ba is járni, és külön jó, hogy ezzel együtt a feladatok is automatikusan elvégződnek.

Ha van olyan dolog, amit nem szívesen csinálsz, akkor kapcsolj hozzá olyan tevékenységet, amit miatt élvezetes lesz. Jöjjön még néhány példa, hogyan tudod ezt hasznosítani akár a hétköznapokban is:

  • ha nincs kedved futni menni, akkor készítsd be előre a kedvenc zenei listádat, és máris könnyebb lesz elindulni
  • ha fel kell hívni néhány embert, de nem igazán van kedved velük beszélni, akkor intézd ezt el a parkban egy kellemes séta közben
  • ha nem akarsz a pepecselős feladatokkal foglalkozni, akkor menj egy olyan helyre, ahol szívesen töltöd az időt.

A legszebb az egészben, hogy Te találod ki, mit csinálj közben. Lehet, hogy Te nem tudsz figyelni a munkára egy kávézóban, akkor próbálj ki a könyvtárat. Lehet, hogy nem mozdulhatsz ki az irodából, akkor vegyél egy fülhallgatót és hallgasd a papírozás közben a kedvenc számaidat. A lényeg, hogy kicsit gondolkozz azon, hogyan tudod élvezetessé tenni a feladat elvégzését. Ha ez megvan, akkor már csak egyetlen dolog marad.

3. Tervezd meg előre

Ennél a pontnál már tudod mit és hogyan kell csinálni, akkor itt az idő betervezni, hogy mikor kerítesz rá sort. Ha most előre tervezed, akkor biztosan nem fogsz megfeledkezni róla, és mivel a fenti pontokon végigmentél, nem is lesz kérdés, hogy meg tudod-e majd csinálni, esetleg lesz-e kedved hozzá.

“Mikor és mennyi időt szánjak rá?”

Azok a feladatok, amelyeket az emberek jellemzően a legrégebb óta halogatnak, nem tartanak tovább egyetlen óránál, így ez kezdésnek bőven megteszi. Nézd meg az elkövetkezendő 1 heted és írd be akkorra a 60 percet, amikorra a legkevésbé valószínű, hogy közbejön valami vagy megzavarhatnak. Még egy apró trükk: ne a feladatot írd be a naptáradba, hanem az élvezetes részét, vagyis azt, hogy hová fogsz menni, vagy mit fogsz közben csinálni. Így hétről hétre egyre kevesebb frusztráló dolog lesz az életedben.

Túl könnyú azt mondani, hogy “majd később megcsinálom”, ezért azt javaslom, hogy tervezd be most rögtön a naptáradba azt az 1 órát, amikor a régóta halogatott feladatokat fogod megcsinálni, egybekötve valamilyen kellemes dologgal. Még egy naptár sablont is készítettem neked.

Összefoglalva

Biztosan van olyan teendő a listádon, amit már régóta tolsz magad előtt. Ahhoz, hogy hosszú távon megoldódjon a halogatással kapcsolatos probléma, először tudatosítanod kell, hol rontod el a dolgot. Ha kidolgozol egy működő rendszert, akkor többet nem lesz problémád azokkal a feladatokkal, amelyekhez nincs kedved. Menj végig a lenti pontokon és kezdd el még ma.

Ebben a megoldásban az a legjobb, hogy magad állítod össze, amelyet később tovább fejleszthetsz és összekapcsolhatsz más működő rendszerekkel. Igaz, hogy kis energiát kell belerakni a tökéletesítésébe, de ahogy csiszolgatod, úgy fog neked több időt spórolni, amit magadra vagy a családodra fordíthatsz. A lényeg, hogy tedd meg az első lépést, hiszen minden adott hozzá. Én szorítok!

Csináld Meg! – Lépések a halogatás befejezéséhez

Íme néhány pont lépésről-lépésre, amelyek segítenek abban, hogy elkezdj most dolgozni a halogatás leküzdésén:

  1. lépés: Vegyél elő egy papírt és írd le, hogy mit halogatsz régóta.
  2. lépés: Írd mellé, hogy MIÉRT halogatod (áss mélyebbre és tedd fel többször a “miért?” kérdést).
  3. lépés: Dolgozz ki konkrét lépéseket, hogyan fogod elvégezni a feladatot.
  4. lépés: Ezt kapcsold hozzá olyan dologhoz, amit igazán szeretsz csinálni, vagy ahová szívesen mész.
  5. lépés: Tervezd be a naptáradba, mikor fogod megcsinálni. Az esemény ismétlődjön minden héten.
  6. lépés: Küldd el a bejegyzést a legnagyobb halogató művész ismerősödnek és ajánld barátaidnak Facebookon.
 

Időmenedzsment Kezdőcsomag

Ez a csomag abban segít, hogy túllépj a “rossz” időosztással járó frusztráción és fejlődj a priorizálásban is. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a gombra a folytatáshoz.

Ha úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet a bejegyzés, akkor bátran oszd meg a számodra szimpatikus helyen: