Jó szokások kialakítása egyszerűen, könnyedséggel (Útmutató)

Ismerd meg a módszert, amivel a jó szokások kialakítása egyszerűen megy
Várható olvasási idő: 5 perc 46 másodperc. Ebben a bejegyzésben megismerheted, hogy milyen módon alakultak a jó szokások az életemben.

Sokszor kérdezték már tőlem az ismerőseim, hogy mégis hogy a fenébe megy ilyen könnyen a jó szokások kialakítása, és hogyan maradok velük ennyire kitartó. Ez egy olyan tulajdonság, amit sokan irigyelnek, mivel azt gondolják, hogy ezzel születni kell.

Pedig…

A helyzet az, hogy nincsenek “szokáskialakító” szuperképességeim. Amit megtanultam az elmúlt néhány év alatt az az, hogy a hosszú távú célok úgy működnek, hogy szokásokat alakítunk ki és kis lépcsőnként lépdesünk egyre feljebb.

Ahogy dohányozni sem az egyik napról a másikra kezd el az ember, úgy maratoni futó sem lesz senkiből egy csapásra. A legjobb hír viszont azt, hogy ha képes vagy arra, hogy minden egyes reggel megmosd a fogad, akkor létre tudsz hozni egyéb jó szokásokat is.

Ez a bejegyzés azért készült, hogy segítsen abban, hogy mind a munkádban, mind pedig a magánéletedben olyan rutin teendőket alakíts ki, amelyek egy sokkal izgalmasabb élet felé visznek. Ha elolvasod az itt leírtakat és követed a lépéseket, akkor például képes leszel arra, hogy:

  • minden egyes nap olvass az aktuális könyvedből
  • rendszeresen sportolj és egészségesebben étkezz
  • elvégezd azokat a feladatokat, amelyekről a legtöbbször megfeledkezel
  • és megcsinálj bármit, amire már régóta vágysz.

Nem kell extra kitartó embernek lenned ahhoz, hogy új dolgokkal színesítsd az életed. Elég néhány dolgot tudatosítani, és a későbbiekben bármit meg fogsz tudni valósítani, amit csak szeretnél. Ebben a bejegyzésben megmutatom, én hogyan alakítom át az elsőnek lehetetlennek tűnő dolgokat jó szokásokká, amelyek szinte maguktól visznek el a céljaimhoz.

Ajánlott online előadás:

Valójában már most is a szokásaid rabja vagy…

Gondolj csak bele: amikor reggel felébredsz, nem kérdés, hogy megmosd-e a fogad. Amikor elmész otthonról, akkor nem gondolkozol azon, hogy becsukd-e az ajtót. Biztosan egy csomó olyan dolog van az életedben, amit automatikusan csinálsz, és szinte észre sem veszed őket. Ezekről az apró szokásaidról soha nem feledkezel meg, és még csak fel sem teszed a kérdést, hogy kell-e egyáltalán ezt csinálnod.

Egyszerűen csak elvégzed. Maguktól működnek, és nem jelent extra erőfeszítést és akaraterőt az elvégzésük.

Ezzel szemben, ha például a sportolásról van szó, vagy arról, hogy naponta szánj egy kis időt az olvasásra, akkor már mindjárt nem olyan egyszerű a dolog. Mielőtt belemegyek abba, hogyan tudod ezeket szokássá alakítani, nézzük meg, milyen dolgokon bukhat el a dolog, és miért olyan nehéz az elsőre egyszerűnek tűnő célokat elérni.

Miért érezheted nehéznek megvalósítani a céljaidat?

A legnagyobb probléma, amit az emberek általában elkövetnek az az, hogy szinte megfoghatatlan vágyakat kergetnek. Olyan dolgok járnak a fejükben, minthogy egészségesebben éljenek, jól nézzenek ki a strandon, több pénzt keressenek, vagy éppen több idő maradjon a családjukra vagy barátaikra.

Ezek mind nagyszerű dolgok, hiszen kell egy irány, viszont a legtöbben megfeledkeznek a legfontosabb lépésről – a csinálásról. Ahhoz, hogy ezen túl tudj lendülni, érdemes kisebb darabokra bontani a célodat. Érdemes feltenni a következő kérdés:

Mit csinálhatok ahhoz, hogy elérjem a célomat?

Ezeket pontosan tudod, szóval írd le az egyes kis lépéseket. Legyél annyira konkrét amennyire csak tudsz és próbáld meg olyan kis szeletekre bontani, amennyire csak tudod. Minél specifikusabb vagy, annál inkább tiszta képet kapsz a teendőkről, és kevesebb kérdéssel kell szembe nézned a jó szokásaid kialakítása során. Lent találsz két példát, ahol néhány kérdést is mellékeltem, így ezek segítségével egész a legapróbb részletekbe is bele tudsz menni:

  • Példa #1: Szeretnék többet olvasni
    Hányszor szeretnék egy héten olvasni? Válasz: Minden egyes nap.
    Mikor szeretnék olvasni? Reggel, mert akkor még tiszta a fejem.
    Mennyi ideig szeretnék olvasni? Legalább 20 percet.
    Hol szeretnék olvasni? A konyhában, miközben a kávémat iszogatom.
  • Példa #2: Szeretnék többet futni
    Hányszor szeretnék egy héten futni? Válasz: Minimum kétszer.
    Mikor szeretnék futni? Mivel szeretek reggel aludni, ezért inkább estefelé.
    Mennyi ideig szeretnék futni? Alkalmanként legalább negyed órát.
    Hol szeretnék futni? A közeli parkban.

Ezeknek köszönhetően már kialakult egy konkrét cél, amit mérni is tudsz: egy héten kétszer elmenni 15 percet futni a közeli parkba.

Ugye, hogy így már könnyebb, mint ha annyi lenne felírva, hogy “többször futni” vagy hogy “félmaraton”?

Minél több konrétumot meg tudsz válaszolni, annál inkább közelebb kerülsz ahhoz, hogy automatikus folyamatot tudj belőle csinálni és rövid időn belül szokássá válljon. Persze tudom jól, hogy ettől több kell, hogy hosszú távon fenntartható legyen, éppen azért menjünk tovább a következő lépésre.

Legyenek meg előre a válaszaid

Ahogy egy vizsgát is könnyebb úgy megcsinálni, ha már megvannak előre a válaszaid, úgy a jó szokásokat is könnyebb lesz kialakítani, ha felkészülsz előre a nehezebb pillanatokra. Valójában bármit is tűzöl ki célnak, valószínűleg próbára fog tenni (igen, még az is, hogy naponta olvass), viszont ha pontosan tudod, mit kell tenned az akadályoknál, akkor sikeresen át tudsz ugrani rajtuk.

Ahelyett, hogy a nehéz helyzetekben az akaraterődet merítenéd, alakíts ki egy kis “rendszert”, amely automatikusan fogja megoldani helyetted a problémákat.

Ahhoz, hogy megtaláld ezeket a válaszokat, először azt szükséges átgondolnod, milyen nehézségekkel nézhetsz szembe. Ne agyald túl, tényleg a legegyszerűbb dolgokra gondolj, mert sokszor a kis apróságok tudnak visszatartani. A fenti futós példán tovább haladva nézzük meg, hogy néz ki ez a gyakorlatban:

Konkrét cél: egy héten kétszer elmenni 15 percet futni a közeli parkba
Probléma #1: nem lesz kedvem futni
Probléma #2: elfelejtek elmenni futni
Probléma #3: esni fog az eső

A következő lépés, hogy létrehozzuk az ellenszert is, így ha idővel próbára tesz majd bennünket az adott dolog, akkor kevesebb korlát lesz abban, hogy elmenjünk futni. Ennek köszönhetően, ha ott lesz előtted a probléma, szempillantás alatt meg fogod oldani. Gondolkozz egy kicsit azon, mivel tudsz felkészülni a probléma ellen és mivel tudod élvezetessebbé tenni.

Megoldás #1: Felmásolom a kedvenc zenéimet a telefonomra, mivel így élvezetesebb lesz a futás és sokkal könnyebb lesz nekiindulni.
Megoldás #2: Beállítok egy ébresztőt a futásra tervezett napokra és így biztosan nem fogok megfeledkezni róla.
Megoldás #3: Futás helyett csinálok 50 felülést és másnapra átidőzítem a futásomat.

Igaz, hogy most már megvannak a válaszaid a felmerülő nehéz helyzetekre, viszont ez mégsem hozza rögtön magával azt, hogy meg is fogod csinálni és automatikusan szokás legyen belőle egészen az életed végéig. Éppen ezért egy picit foglalkozzunk az utolsó lépéssel, az “üzemeltetéssel”, amely hétről-hétre folyamatosan könnyebbé fogja tenni számodra a dolgot.

Kövesd tudatosan az új szokásaidat

A szokás kialakításánál a legnagyobb veszély, hogy ahelyett, hogy a nehéz pillanatokat okosan oldanád meg, még keményebben próbálkozol. Biztosan történt már veled olyan, hogy valaminek nekikezdtél, kitartóan csináltad, de amikor jöttek a nehéz pillanatok, akkor magadra erőltetted a dolgot, ami frusztrációhoz vezetett.

A helyzet pedig az, hogy ha frusztrált vagy, akkor könnyen feladod…

Éppen ezért most egy komplett rendszert alakítunk ki, hogy minél kevesebbet kelljen agyalnod a csináláson, és ahelyett, hogy még keményebben próbálkoznál, egyszerűen csak OKOSABBAN fogod megoldani a helyzetet.

Ahogy a bejegyzés elején írtam, a rossz szokásokra (például a dohányzásra) sem az egyik napról a másikra szokik rá az ember, így a jó szokások is idővel alakulnak ki. Ehhez az kell, hogy heti szinten mérni tudd, hogyan haladsz, és amennyiben valami miatt mégsem volt alkalmad megcsinálni a kitűzött tervet, akkor tudj formálni rajta.

Én erre a célra egy egyszerű online táblázatot hoztam létre, ami így nézett ki:

Szokáskövető táblázat a Jó Szokások Kezdőcsomagból

Egy egyszerű kis táblázat nagyon megkönnyíti a folyamatot

Ha szeretnéd lemásolni, akkor a Jó Szokások Kezdőcsomag részeként ingyenesen beszerezheted. Pár pontban összegyűjtöttem néhány javaslatot ahhoz, hogyan érdemes elkezdeni használni, hogy a lehető legegyszerűbb legyen a jó szokásaid kialakításának folyamata:

  • Az “A” oszlopban található mezőkbe írd be azokat a dolgokat, amelyekből szokásokat szeretnél kialakítani.
  • Minden nap frissítsd a táblázatot és írj be annyit az egyes sorokba, hogy “igen” vagy “nem” (a színezés automatikusan működik a táblázatban). Ez azt jelzi, hogy megcsináltad-e a tervezett dolgot és megtetted-e a szükséges lépést, hogy szokás alakuljon ki belőle. Így láthatod, hogy jó úton haladsz.
  • Tervezz be a naptáradba egy 1 órát, amit a heti ellenőrzésre fogsz szánni. E során megnézed, hogy mit csináltál jól és kevésbé jól. Ha valamilyen új probléma miatt nem tudtad megcsinálni, akkor dolgozz ki egy új megoldást, így a következő alkalommal még eggyel kevesebb dolog lesz, ami megállíthat. Minden egyes kialakítandó szokáshoz hozz létre egy külön-külön dokumentumot.

Egyszerűen csak szerezd be a táblázatot, töltsd ki a saját céljaiddal, és kezdd el még ma vezetni. A lényeg, hogy legyen egy jó kis rendszered a szokásaid kialakítására és követésére, amelynek a vezetése napi szinten mindössze pár percet igényel.

A fenti táblázat természetesen csak egy kiindulópont – úgy színezed és alakítod át, ahogyan neked kényelmes.

Kapcsolódó bejegyzés: 1000+ nap szokáskövetés tapasztalatai

A legjobb, hogy bárhonnan, még az okostelefonodról is könnyen elérheted, így most már tényleg csak nagyon kevés dolog tart vissza attól, hogy még ma elkezdd. Azt javaslom, hogy a startnál egyszerre maximum 1-2 szokás kialakításán dolgozz, majd ha már ezek kényelmesen mennek, akkor létrehozhatsz újakat, vagy éppen emelheted a heti limitet.

Persze az is lehet, hogy felmerültek benned kifogások, mint például:

“Ez nálam úgysem működne, mert nem ilyen vagyok…”

“Nehezen tudok előre tervezni és nem tudok betartani dolgokat…”

“Örülök, ha este hulla fáradtan hazaérek és úgy már nehéz nekiállni…”

Mielőtt megpróbálod megmagyarázni magadnak, hogy miért nem fog működni a dolog, tedd félre a kifogásokat és tegyél vele egy próbát. Gondolj arra, hova leszel képes eljutni vele, ha ma elkezded használni és lépésekben magadra szabod ezt a módszert.

Ajánlott online kurzus: Szuper Szokások online kurzus

Összefoglalva

A szokások nem feltétlenül egyik napról a másikra alakulnak ki, éppen ezért a tudatos hozzáállás segíthet, hogy kitartó maradj a céljaiddal, és a nehéz pillanatokban is probléma nélkül túl tudj lendülni a nehézségeken.

Ahelyett, hogy egy megfoghatatlan álmot tűznél ki magad elé, sokkal inkább egy konkrét, mérhető, kis lépésekkel bővíthető célt határozz meg, amely automatikusan fog téged eljuttatni az álom-életstílusodig.

Ahogyan azt sem kérdőjelezed meg, hogy naponta fogat moss, úgy idővel az sem fog lehetőségként felmerülni, hogy kihagyd a futást vagy éppen ne olvass el pár oldalt a könyvedből. Minél hamarabb fellépsz az első kis lépcsőfokra, annál könnyebb lesz az egész.

Kezdd el még ma, és alakíts ki egy pár új szokást.

 

Jó Szokások Kezdőcsomag

Van itt egy kezdőcsomag, amely abban segít, hogy tudatosan felépíts pár új szokást. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a gombra a folytatáshoz.

Ha úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet a bejegyzés, akkor bátran oszd meg a számodra szimpatikus helyen: