A Kockahas Projekt: Így Alakítottam Át a Testem 52 Nap Alatt

csm-kockahas-projekt-feature
Várható olvasási idő: 10 perc 27 másodperc. Ebből a bejegyzésből megtudod, hogyan lehet bármilyen célt – mint mondjuk a kockás hasat – a produktív módszeremmel megvalósítani.

Úgy gondolom, hogy egy igazán gazdag élethez nem csak az egészség, család és pénz tartozik hozzá, hanem az is, hogy 100%-ig jól érezzük magunkat a bőrünkben, és egyszerűen jól nézünk ki. Az csak az egyik része a dolognak, hogy mindenki szeret elismerő pillantásokat bezsebelni a strandon, viszont fontos az is, hogy reggelente, amikor megnézzük magunkat a tükörben, akkor azt tudjuk mondani:

“Ez igen, elégedett vagyok magammal!”

Minden egyes nap szembesülünk azzal, ahogyan a testünkkel bánunk. Ez egyrészt érzés szinten is jelen van (milyen a közérzetem, milyen az emésztésem), másrészt pedig ott van a vizuális oldala (milyen megmutatni a testem, milyen belenézni a tükörbe). Éppen ezért szerintem baromi fontos az, hogy megismerjük a szervezetünk működését, és megtanuljuk úgy kezelni, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni belőle.

Az én szótáramban a produktivitás nem csak arról szól, hogy bánjunk jobban az időnkkel, hanem sokkal inkább arról, hogy csináljuk jobban a dolgokat. Ha minden egyes nap csak 1%-ot fejlődünk, akkor annak éves szinten elképesztő hatása van. Oké, igazából elég 52 nap is ahhoz, hogy durván előre lehessen lépni.

Rendszeresen tesztelek magamon különféle dolgokat, mert szerintem csak úgy tudunk igazán megismerni valamit, ha csináljuk, nem pedig csak az elméletben olvasunk róla. Ebben a bejegyzésben bemutatom, hogy mit tanultam meg a testem működéséről 52 nap alatt egy kis kísérletezgetéssel. Megismerheted, mi volt a fő motiváció, hogyan készültem fel a kihívásra, hogyan éreztem magam közben, és mi lett az eredmény. Egy komplett rendszert terveztem, amelyet most lépésről-lépésre fogsz megismerni.

Miért akar valaki kockás hasat?

A projekt mögötti motiváció egészen egyszerűen az volt, hogy jól akarok kinézni. Egészen pontosan jobban, SOKKAL jobban.

Eddig sem volt különösebb bajom a testemmel, viszont mindig is ott motoszkált a fantáziámban, hogy milyen lenne megcsinálni a kockás hasat. Elképzeltem, ahogy reggelente belenézek a tükörbe és nem csak azt mondom magamban, hogy “ez tök korrekt”, hanem azt, hogy “bakker, ez durva!”. A dolog másik oldala persze az, hogy mindenki tetszeni akar másoknak, és egy kockás has nem csak barátok irigykedő pillantását vívja ki a strandon, hanem ott van az a nagyszerű érzés, amikor az ellenkező nem tagjai közül egyre többen vágynak ránk és azt érezzük, hogy legszívesebben leszaggatnák a maradék ruhát is rólunk. (Oké, ilyet nem szokás leírni, de ha mélyen magunkba nézünk, akkor bizony rájövünk, hogy ez így van.)

Egészen egyszerűen mindenki jól akar kinézni, és a motiváció a kockahas mögött a legtöbb esetben mások lenyűgözése.

Az már tudtam korábbról, hogyan kell lefogyni, hiszen 18 évesen 36 kilót fogytam 1 év alatt, viszont egészen más dimenzió úgy átalakítani a testünket, hogy a súlyunk megmarad, csak a zsírt izomra cseréljük. Annyit tudtam, hogy vannak azok a bizonyos szénhidrátok, fehérjék és zsírok, és valamit ezeknek az arányával kell trükközni. Teljesen kezdő voltam a témában, így annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb frusztrációval kelljen szembenéznem, előre elkészítettem egy tervet.

Itt nagyon jó párhuzamot lehet vonni a produktivitással, hiszen akkor tudunk igazán produktívak lenni, ha előre felkészülünk, és nem út közben foglalkozunk az apró döntésekkel. A legtöbben ott rontják el, hogy gyorsan belevágnak a célok megvalósításába, és amikor jönnek az első kihívások, akkor egyszerűen feladják. Ez azért van, mert így pusztán az akararterőre támaszkodunk, amely bizony véges, és könnyen kimerül. Ezzel szemben, ha rászánunk némi időt a tervezésre, akkor meg tudjuk kímélni magunkat a bukástól – sőt, egyszerűen előnyünkre tudjuk fordítani azt, ha valami nem működik! Ha rendszerekben gondolkozunk, akkor örülni fogunk minden egyes hibának, mivel így tudjuk kiszűrni a folyamat nem működő részeit. Megmutatom, hogyan néz ki ez a gyakorlatban.

Hogyan kezdtem neki a Kockahas Projektnek?

A pont, amikor eldöntöttem, hogy belevágok a projekbe, az az volt, amikor láttam, hogy a jó érzésen kívül nem volt semmi látható eredménye annak, hogy edzek. Pontosabban volt eredménye: az, hogy a vega életmód miatt (amely szintén kísérletezgetéssel lett az életem része), egyszerűen kezdtek eltűnni az izmaim és hétről hétre egyre csak fogytam. Ezen változtatni akartam, és mivel még sosem voltam igazán izmos, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje megtanulni, hogyan is működik a testem.

A dolog legfontosabb részén itt már túl voltam, hiszen bennem volt az égő vágy (ez minden eredmény kiindulópontja!), hogy SOKKAL jobban nézzek ki. Ahhoz, hogy ez működjön, szépen előre átgondoltam mindent. A munka 80%-a mindig az előkészület és a felkészülés, ezért összegyűjtöttem azokat a dolgokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy közelebb vigyenek a fejemben lefestett ideális életstílusomhoz. Ezek voltak a kérdéseim magamhoz:

Milyen dolgok (eszközök, információk, stb.) kellenek a kockahas megvalósításához?
Kit tudok felkeresni ezzel a témával kapcsolatosan, hogy tanácsot kérjek?
Milyen konkrét dolgokat kell csinálnom ahhoz, hogy elérjem a célom?

Itt a lényeg az volt, hogy meghatározzak olyan elemeket, amelyek egy lépéssel közelebb visznek a célomhoz. Egyelőre nem akartam NAGYON konkrét lenni, mert tudtam, hogy a sok-sok infó össze tud zavarni, ami halogatáshoz vezet, éppen ezért csak tudatosítottam, milyen részekből fog állni a projekt. Az alábbiakban lépésenként mutatom be, hogyan épült fel a Kockahas Rendszer.

1. Belefűztem a felülésezést a napi rutinjaimba

Ahhoz, hogy eredményeket érjek el, bele kellett foglalnom a napi rutinomba azt, hogy minden egyes nap felülésezzek. Ehhez mindössze néhány dologra volt szükségem:

  • egy matrac
  • maguk a gyakorlatok: 12 különféle gyakorlatot csináltam 1 percig, amelyet a személyi edzőm javasolt
  • videók és filmek, amelyek azért kellettek, hogy élvezetesebb legyen a felülésezés folyamata
  • konkrét időpont vagy helyzet, amikor a felüléseket fogom megcsinálni.

Tudtam, hogy a legegyszerűbb módja egy új szokás kialakításának, hogy valamilyen, már automatikusan működő szokáshoz hozzákötöm, éppen ezért a felülésezést vagy rögtön a reggeli futásom után iktattam be, vagy estére terveztem, amikor a napom rövid összefoglalóját írtam be a Szokáskövetőmbe (íme egy minta).

Mivel ezek a szokásaim már atombiztosak voltak, így biztos lehettem abban, hogy működni fog a dolog. Azzal persze tisztában voltam, hogy pusztán a napi edzés nem fogja meghozni a várt eredményt, mert kicsit utánaolvasgatva a dolognak megtudtam, hogy:

A kockahas 80%-a a konyhában készül.

Ez azt jelenti, hogy az étkezéseket múlik a legtöbb, mivel hiába “izmos” a hasunk, ha a zsírréteg miatt ebből semmit sem látni. Éppen ezért az étkezésekre is különösen oda kellett figyelnem, mert ez hozta a legjobb eredményeket.

2. Összegyűjtöttem és kezeltem a kifogásokat

Ha előre felkészülünk a kifogásokra, akkor nem kell velük foglalkozni akkor, amikor a későbbiekben felmerülnek. Bármit csinálunk, mindig lesznek nehéz pillanatok, amelyek próbára fognak tenni bennünket, viszont ezek 90%-ára könnyen fel tudunk készülni előre. Higgadtan, nyugodt fejjel sokkal könnyebb jó döntést hozni, mint amikor bár benne vagyunk az éles helyzetben és azonnal dönteni kell valamit.

A Hogyan Alakíts Ki Jó Szokásokat című posztomban bemutatott módszer szerint mentem, vagyis az egyes problémákra külön-külön megoldásokat dolgoztam ki:

Probléma #1: A diétának nem megfelelő kajákat fogok venni a boltban.
Probléma #2: Nem lesz kedvem felülésezni vagy egyszerűen elfelejtem.
Probléma #3: Megpróbálnak a közeli barátok elcsábítani hamburgerezni vagy esetleg valamilyen alkohollal egybefűzött programra.

Ezekhez külön-külön kidolgoztam egy-egy megoldást is, így amikor felmerültek, akkor pontosan tudtam, hogy mit csináljak (vagy ne csináljak).

Megoldás #1: Készítettem egy Word dokumentumot, amelyben leírtam, hogy mit vásárolhatok, illetve mi van rajta a fekete listán – így sokkal könnyebb volt választani és gyorsabban is megvolt a bevásárlás. Ez egyszerűen a Google Drive-ban tartottam, hogy számítógépről és mobilról is el tudjam érni.
Megoldás #2: Bekészítettem érdekes videókat és filmeket, így arra figyeltem, hogy például nézhetem a Star Wars-t és nem pedig arra, hogy felüléseznem kell.
Megoldás #3: Összeírtam, hogy milyen programokra fogok nemet mondani, így amikor valaki rákérdezett, hogy megyünk-e, egyszerűen elmondtam neki, hogy most más a prioritásom, ezért inkább találjunk ki mást. Ez nem jelentette azt, hogy lemondok mindenféle találkozóról, hanem ha mondjuk kimentünk, akkor nemet mondtam az alkolholra és a durvább kajákra.

A fenti lépésekkel máris kiszűrtem a kifogások jelentős részét, és amikor felmerült egy új probléma, akkor szépen kidolgoztam egy-egy megoldást és többet nem kellett foglalkoznom velük.

Egyetlen olyan probléma volt, amelynél nagyobb kreatvitásra volt szükségem. A helyzet az, hogy:

IMÁDOM AZ ÉDESSÉGET!

Erről egyszerűen nem akarok lemondani még akkor sem, amikor a kockás has a célom. A kísérletezős projektjeimnek nem az a célja, hogy kifacsarjam magam, hanem az, hogy egy élvezetes folyamat útján új dolgokat tanuljak meg. Az pedig nem túl izgalmas, ha csak édesített túrót ehetek, így más megoldás kellett.

Épp ekkortájt indítottunk el tesómmal és a személyi edzőmmel együttműködve egy új projektet, a LowCarbLAB-ot, ahol szuperfinom édességek diétás változatait készítjük el. Ez elsősorban azoknak nyújt segítséget, akik sportolnak, de mindemellett édesszájúak, és nem akarják tönkre vágni az edzést egy-egy csokival. A legjobb, hogy a durvább édességekből is lehet készíteni diétás változatokat, így a Kockahas Projekt alatt bűntudat nélkül ehettem például ilyen Snickers-t:

csm-lowcarb-snickers
A teljes receptért és további fotókért kattints a képre

A legjobb taktika az édességek elkészítésére, hogy hetente rászánunk fél órát arra, hogy megcsináljuk a heti adagot, majd elrakjuk a hűtőbe. Ez azért is jó, mert így tudni fogjuk, hogy otthon vár minket a kedvenc csokink, és amikor például kint vagyunk a városban, akkor könnyebb lesz nemet mondani az előttünk lévő édességekre.

Miután elkészült az alapvető rendszerem a kajára, jött a legizgalmasabb rész, a fejemben lévő korlátok megvizsgálása.

3. Megvizsgáltam a fejemben lévő korlátokat

Rengeteg olyan dolog van az életünkben, amelyekre alapvető igazságként tekintünk. Én fejben lévő korlátoknak hívom azokat a “hiteket”, amelyek vagy a társadalmi normák miatt alakulnak ki bennünk, vagy valaki régen elültetett egy gondolatot az agyunkban, és ettől nem tudtunk megszabadulni.

Én úgy gondolom, hogy alapvetően MINDENT meg kell kérdőjelezni – igen, még saját magunkat is. Mindenkinek megvan a maga észjárása, és a csodálatos dolgok jellemzően akkor történnek, amikor a saját gondolkodásunkból kilépünk, és egy totálisan más szemszögből tudunk megvizsgálni egy helyzetet. Ez nagyjából olyan, mintha ha megállnánk egy pillanatra, elkezdenénk kívülről nézni magunkra, és elemeznénk a helyzetet külső szemlélőként. Elképesztően érdekes dolgok tudnak ebből születni, és talán majd egy másik bejegyzésben részletesen belemegyek, mert ez egy meglehetősen masszív pszichológiai téma.

A Kockahas Projektet tekintve 2 fejben lévő korlátom csíptem el magamban:

A) “Ha elkezdek gyúrni, akkor én is olyan leszek, mint azok a gyúrós majmok…”

Hoppá, hát igen… Mindenkiben megvannak azok a bizonyos előítéletek, és azt gondoljuk, hogy ha azt csináljuk, mint azok, akik jellemzően csinálják az adott dolgot, akkor mi is olyanok leszünk. Az én esetemben az volt a korlát, hogy nem akartam azok közé tartozni, akik állandóan csak a testükkel foglalkoznak és minden lehetséges alkalommal mutogatják magukat.

B) “A proteinpor szörnyű dolog és nem akarom ilyen mesterséges hulladékkal szennyezni a testem…”

Ez volt a nagyobb korlát, mivel korábban a vega életmódra való átállással felerősödött bennem az, hogy főleg természetes dolgok kerüljenek a szervezetembe. Ehhez képest pedig elég drasztikus váltás volt az, amikor kiderült, hogy a célom eléréséhez sokkal több fehérjét kell bevinnem. Ezt természetes forrásokból is meg lehet oldani, viszont az életstílusomat tekintve annyi többlet energiával járt volna a dolog, hogy inkább a megközelítésemen és gondolkodásom gyúrtam egy kicsit – így érdekesebb is volt a dolog, mert egy újabb korlátot tudtam leküzdeni.

Ami picit tompított a dolgon, az az volt, hogy nem proteinpornak hívtam, hanem finom epres fehérjeturmixnak, és így egy fokkal elviselhetőbb lett a dolog. Először egy vegán termékkel, az Absorice-szal kísérletezem, de mivel szörnyű íze volt, kipróbáltam másokat is. Végül a BioTechUSA IsoWhey Zero jött be a leginkább, amely egyszerűen annyira finom volt, hogy napi édességadagot is kiváltotta.

Miután már körvonalaztam a fejemben a dolgokat, és a legnagyobb kihívást jelentő kérdésekkel is foglalkoztam, itt volt az idő arra, hogy belemenjek a részletekbe.

4. Egy helyre gyűjtöttem az összes “hozzávalót”

Van egy módszerem, amit egyszerűen Hozzávalók Technikának hívok, és az a lényege, hogy egy “kosárba” összeszedem a célom eléréséhez szükséges eszközöket. Az előző lépésekben már megterveztem a saját receptemet a kockás hashoz, így eljött az idő begyűjteni az egyes hozzávalókat is.

(Ne feledd, hogy mennyire fontos a tervezés, mivel ha előre felkészülsz, akkor később sokkal gyorsabban lehet majd haladni, higgadt maradsz, és minden felmerülő nehézségre lesz egy megoldásod, amelyet bármikor előhúzhatsz a rendszeredből.)

Hozzávalók alatt konkrétan ilyenekre gondolok:

  • eszközök (edzésterv, mozgásgyakorlatok, étrend, könyvek, zenék, appok, szoftverek, stb.)
  • ismerősök elérhetőségei, akik jártasak a témában és tudsz tőlük tanácsot kérni – az én esetemben a személyi edzőm, Marosvölgyi Andi, volt a támogató erő
  • akadályok/kérdések/problémák, amelyek felmerülhetnek az “út” közben
  • fotók, amelyek motiválnak és előttem lesznek a nehéz pillanatokban
  • hasznos linkek, cikkek, TED-videók.

Nem kell ezt sem túlbonyolítani, hiszen később bármikor ki tudom bővíteni a saját kis rendszeremet, és tudok gyúrni rajta. Ennek a módszernek az a lényege, hogy ne kelljen mindent megjegyezni, hanem ha felmerül valamilyen nehézség, akkor tudjunk hová nyúlni.

Miután már minden megvolt, jött az a rész, ami általában a legnehezebb – na meg persze a legizgalmasabb, az elkezdés és a csinálás!

5. Megtettem az első lépést!

Többnyire azért nehéz elkezdeni valamit, mert félünk az elköteleződéstől és az ezzel járó lemondásoktól. Ha belevágunk valamibe, akkor onnantól már nincs visszaút, mert egyszerűen nem akarunk csalódni magunkban. A bukástól való félelem képes durván képes megbénítani bennünket, ami aztán frusztrációhoz és halogatáshoz vezet.

2 taktikám van ennek a kivédésére:

  1. Kizárom a bukás lehetőségét és mindenre tesztként tekintek. “Ez nem bukás, ez csak egy teszt” – ezzel a felfogással pedig sokkal könnyebben vágok bele bármibe, mert mindennel csak nyerhetek. Ha elindulok egy úton, és nem úgy alakul, ahogy elterveztem, akkor bármikor választhatok egy másik, módosított utat – vagyis egy újabb tesztelési lehetőséget. Így pedig könnyebb rávinni magamat a csinálásra, mert a legrosszabb dolog, ami történhet, az a tapasztalás és tanulás.
  2. Előre kijelölök egy pontot, ahonnan már nincs visszaút, és ha elértem azt, akkor nem marad más, csak a csinálás. Az időbeli korlát (“X-edikén vagy 2 nap múlva elkezdem”) helyett sokkal jobb megoldás az, ha csak valamilyen tök egyszerű, hétköznapi tennivalóhoz kötjük hozzá, mert így nem az időkorlátra koncentrálunk, hanem arra kis apró szikrára, amely “begyújtja” az egész folyamatot.

Nekem ez a kiindulási pont az első fehérjeturmixom elfogyasztása volt május 11-én:

csm-feherjeturmixIgen, “kicsit” szkeptikus voltam

Tudtam, hogy ha ezt megiszom, akkor nem marad más, csak a csinálás, ezért nem agyaltam túl a dolgokat, hanem megkóstoltam az első szörnyű turmixomat és belevágtam a projektbe. Láthatod, hogy ezen a ponton már minden meg volt tervezve előre, így pontosan tudtam, hogy mit és hogyan kell csinálnom a folytatáshoz – már csak a napoknak kellett eltelniük.

Miért éppen 52 napos volt a projekt?

Egyszerűen így jött ki. Mindenképpen a július 7-i szülinapom előtt szerettem volna a kihívás végére érni, mivel így megajándékoztam magam egy felturbózott testtel (és utána pedig mindenféle bűntudat nélkül ehettem korlátlan mennyiségű sajttortát). Mielőtt rátérek az eredményre, röviden elmondom, hogy miért született meg ez a bejegyzés, és mit keres ezen a blogon, ahol elvileg a produktivitás a téma.

Mi köze ennek az egésznek a produktivitáshoz?

Fent láthatod, mekkora erő van abban, ha előre felkészülünk egy komplett folyamatra. A legtöbben ott rontják az ehhez hasonló projekteket, hogy kipattan a fejükből egy ötlet, azonnal belevágnak a megvalósításba, majd amikor jönnek az első komolyabb nehézségek, akkor a frusztráció miatt feladják. Ez azért van, mert kizárólag az akaraterő az, amire támaszkodni tudnak.

Az akaraterő viszont véges, lemerül, elfogy.

Ha pedig elfogy, akkor elképesztően nehezen vesszük rá magunkat újra a csinálásra, és az is előfordulhat, hogy nem tudunk kimászni a képzeletbeli “gödörből”. Ez pedig oda vezet, hogy feladjuk, csalódunk magunkban, és később sokkal nehezebben merünk belevágni bármibe.

A másik része a dolognak, hogy kizárólag a célra, a jövőbeli eredményre koncentrálunk, és nem próbáljuk meg élvezetessé a folyamatot. Pedig ha élvezzük azt, amit csinálunk, akkor hosszú távon is fenntartható lesz, és nem hagyjuk abba azon nyomban, amikor elérhetük a célt és megszületett az a bizonyos képzeletbeli pipa.

A folyamat sokkal fontosabb, mint maga a cél. Az apró kis lépések visznek el a célhoz, és állandó frusztráció helyett megtanulhatjuk élvezni is a dolgokat. Ha pedig valami élvezetes, akkor abból jellemzően még többet akarunk csinálni – maga az eredmény már csak a pozitív hozadéka lesz az egésznek.

A Kockahas Projekt részleteiben mutatja be, hogy:

A munka 80%-a mindig az előkészület.

Egyszerűen százszor könnyebb lesz a folyamat, ha kezdés előtt rászánunk egy kis időt arra, hogy fejben felkészülünk a nehéz pillanatokra, kezeljük a kifogásokat, és mindent fontos hozzávalót egy helyre gyűjtünk. Ennek köszönhetően pedig:

  • nem kell minden egyes lépésben kizárólag az akaraterőnkre támaszkodni, hanem a legtöbb dologra lesz kész megoldásunk, amelyet csak előhúzunk a zsebünkből
  • nem fogjuk halálra frusztrálni magunkat a távoli cél miatt, hanem tisztában leszünk azzal, hogy ha megteszünk minden egyes nap egy kis apró lépést, akkor kizárt, hogy ne érjük el az álom-állapotot – így pedig végig higgadtak és nyugodtak tudunk maradni
  • a nehézségekre nem problémaként, hanem lehetőségként fogunk tekinteni, és ha valami nem működik, akkor örülni fogunk neki, mert így tökéletesíteni tudunk a folyamaton, és lépésről-lépésre szűrhetjük a hibákat. Ne feledd, hogy nincs bukás, ez csak egy teszt!

Végül pedig ilyen eredménye lett az 52 napos projektnek:

csm-kockas-has-vs

 

Balról jobbra: május 11., június 8., július 1., az eredmény: kevesebb mosoly, több ér a hasfalon

Azt gondolom, hogy tök korrekt ahhoz képest, hogy az elején még fogalmam sem volt arról, hogyan működik a testem, és mindössze 52 nap elég volt ahhoz, hogy látható változást érjek el. Igen, valószínűleg durvább eredményt is lehet hozni, de teljesen kezdőként, első lépcsőfoknak abszolút megfelel. (A feszítés, a durván beállított póz és a Photoshop is kimaradt a fentiekből – egyszerű iPhone-nal lőttük a képet).

Ebből a kísérletből megtanultam, hogy mi az, ami komolyan építi a testet, és ismét megerősített abban, hogy a megközelítésemmel bármilyen cél elérhető. Nem atomfizika ez sem, csupán elég a legfontosabb dolgokra koncentrálni ahhoz, hogy előre lépjünk és fejlődjünk.

A kockás has pusztán a pozitív hozadéka lett annak, hogy rengeteget tanultam a saját szervezetem működéséről. Plusz, a legjobb, hogy fenntartható maradt az állapot, és a cél elérése után nem hagytam abba az egészet. Megszerettem a folyamatot, és kiszűrtem a legtöbb hibát, így már szinte az akaraterőm merítése nélkül oda tudok figyelni arra, hogy meg is maradjon ez az eredmény.

Konklúzió

A Kockahas Projekt egy újabb példa arra, hogy nem keményebben, hanem okosabban kell csinálni a dolgokat. Azzal, hogy rászánunk egy kis idő az előkészületekre, és élvezetessé tesszük magát a folyamatot, rengeteg frusztrációtól és rossz érzéstől tudjuk megkímélni magunkat.

Míg az időgazdálkodás csak azt tudja megmutatni, hogyan gazdálkodj jobban az időddel, addig az én megközelítésem a produktivitáshoz arról szól, hogy élvezd is azt, amit csinálsz, ahol maga az eredmény csak a pozitív hozadéka az egésznek. Ha alkalmazod ezt a szemléletet, akkor az életed bármelyik területén előre tudsz lépni – legyen szó nyelvtanulásról, új munkahely kereséséről, vagy éppen arról, hogy átalakítsd a tested.

A lényeg, hogy szeresd a folyamatot és jönni fognak az eredmények. 3 egyszerű pontban összefoglalom, hogyan tudsz frusztráció nélkül változást elérni:

  • Készülj fel előre.
  • Tedd izgalmassá a folyamatot.
  • Minden egyes nap tegyél meg egy apró lépést.

… és persze Érezd Jól Magad!

Ha felmerült valamilyen kérdésed, írd meg a hozzászólások között. Mindig elolvasom őket és mindegyikre visszajelzek.

Kísérletek?

Rendszeresen kísérletezem új dolgokkal, viszont a legtöbb ilyet csak a privát listámon osztom meg. Ha kíváncsi vagy ezekre, akkor jelentkezz pár kattintással.

Ha tetszik a poszt, akkor egyszerűen csak kattints a Like gombra, ha pedig hasznos dolgot olvastál, akkor oszd meg az ismerőseiddel.

9 Comments on “A Kockahas Projekt: Így Alakítottam Át a Testem 52 Nap Alatt”

  1. Bagyinszki János

    Profi ember ismeret fiatal létedre. Gratulálok a művedhez. Köszönöm, minden hasznos. Csak így tovább. Éppen felújítom a házunkat, mivel a “Főváros”-ba költöztem. (XXII. ker.)
    Nem tudom követni az írásaidat, de elfogult vagyok velük. Nem törlöm, gyűjtöm!
    üdv BJ

    1. Zalaba Kristian

      Örülök, hogy tetszett! 🙂 Igazából tök egyszerű gyakorlatokból állt a felülésezés (a szakszerű neveket nem tudom, csak egyszerűen írom): sima hasprés, oldalsó hasprés, plank, csípőtolás, és még továbbiak. 1 percenként váltogattam és 12 percig csináltam. Plusz emellett még megmaradt a sima edzés és a futás.

  2. Ili

    Gratulálok!
    Fantasztikus eredmény, remek motivációs írás!
    Véletlen keveredtem az oldaladra, aminek nagyon örülök! Ezentúl a rendszeres olvasóid között tudhatsz! 🙂
    Tartalmas és érdekes, szórakoztató a leírás!

    Óriási gratuláció! 🙂

    Üdv.:
    Ili

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.