Mit Csinálj Akkor, Ha Elfogy a Lendület

Augusztus harmadik hetében elmentünk kirándulni a jóbarátommal, ahol a több mint kétezer kilométeres autós kalandok során Boszniába is eljutottunk:

Mostarban-voltunk

Csak 6 napról volt szó, de ez mégis elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen a lendületemből, és két lépéssel távolabb kerüljek a céljaimtól. Igen, velem is előfordul, hogy néha megrekedek, és nem tudok rögtön visszatérni a régi kerékvágásba…

Mégis miért van az, hogy ami máskor egy csettintésre ment, hirtelen egyáltalán nem esik jól? Miért nem tudom olyan egyszerűen megoldani a dolgokat, mint korábban? Most akkor elölről kell kezdenem azt, amit korábban felépítettem?

Ilyen gondolataim voltak, miközben próbáltam újra felvenni a fonalat. Ebben a bejegyzésben arról írok, hogyan tudtam ezt megoldani, így ha legközelebb Te is belefutsz ilyenbe, akkor segítsen ez a bejegyzés.

Legyőzni a lustaságot, hogyan?

Amikor már egy dolog jól megy, és hirtelen kizökkent valami a ritmusodból, akkor elkezded nagyon rosszul érezni magad. Csak telnek a napok és egészen egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy ami korábban brutálisan egyszerű volt, az most mitől lett egy csapásra kihívás…

Vizsgálgatod magad, gondolkozol sokszor napokat, de valamiért mégsem visz rá semmi, hogy ÚJRA nekivágj annak, amit néhány nappal vagy héttel ezelőtt még igazán szerettél. Senki más nem lehet a hibás, csak Te magad, hiszen Te voltál az, aki eldöntötte, hogy eléri a célját, és amitől senki a világon nem tud eltántorítani. De most valamiért mégsem olyan erős benned a vágy, hogy legyőzd a lustaságot…

Biztosan Te is érezted ezt. Bennem is pontosan a fentiek játszódtak le. Életem során nem először estem bele ebben a „gödörbe“, viszont ezúttal leírom, hogyan tudtam ebből kimászni, és újra visszatérni a régi lendülethez.

Ne keresd a problémát

A legnagyobb probléma, hogy napokat tudunk eltölteni azzal, hogy keressük, mi lehet a probléma. Bár ez viccesen hangzik, de éppen ez az a gát, ami visszatart bennünket attól, hogy újra örömmel menjünk ki futni, érdekes dolgokat olvassunk, vagy éppen dolgozzunk a hobbiprojektünkön.

Ahogy utólag látom, ilyenkor csak egyetlen egy hajszálnyira vagyunk attól, hogy újra minden a legnagyobb rendben legyen. Ha bűnösnek érzed magad, akkor gondolj arra, hogy ettől egy lépéssel sem leszel előre.

Az a bizonyos érzés, hogy szerencsétlen vagy, egyáltalán nem fog motiválni, csak feleslegesen rosszul érzed majd magad továbbra is. Egy picit kell másként gondolni az adott helyzetre, és máris könnyebb lesz újra belevágni a dologba. Ami ebben a helyzetben nagyon sokat segít az az, ha brutálisan őszinte vagy magaddal és felteszel 5 nagyon egyszerű kérdést.

5 kérdés, ami helyre tesz

A frusztrációdat egy adott dologgal szemben sokkal könnyebben fogod tudni kezelni, ha néhány percre szembe nézel a félelmeiddel. Persze nem csak felszínesen, hanem úgy igazából megvizsgálod magad és próbálod mélyről előásni azt, miért érzed magad kényelmetlenül.

Tedd fel magadnak 5x ezt kérdést és válaszolj 100%-os őszinteséggel (csak magaddal osztod meg):

“MIÉRT?”

Mutatok egy példát: korábban nagyon egyszerű volt az, hogy munka után elmenj sportolni, de az utóbbi hetekben egyszerűen sehogyan nem tudod rávenni magad és emiatt rossz érzés van benned.

  1. kérdés: MIÉRT nem voltam már napok óta az edzőteremben?
    Válasz: Mert egyszerűen nincs kedvem edzeni.
  2. kérdés: MIÉRT nincs kedvem edzeni?
    Válasz: Mert nem látom, hogy fejlődnék.
  3. kérdés: MIÉRT nem látom, hogy fejlődnék?
    Válasz: Mert nem teszek bele annyi energiát, mint kéne.
  4. kérdés: MIÉRT nem teszek bele annyi energiát, mint kéne?
    Válasz: Mert lefáraszt a sok teendő és utána már könnyebben mondok nemet az edzésre.
  5. kérdés: MIÉRT mondok könnyen nemet?
    Válasz: Mert mostanában picit ellustultam. Ezen azonnal változtatnom kell.

Írd le egy papírra az 5 miértre a válaszodat és mondd ki magadnak hangosan. Mi történik?

Amikor kimondtad, tudatosodik benned, hogy Te nem szeretnél ilyen ember lenni. Belsőleg könnyen meg tudod győzni magad bármilyen dologról, de a fenti kérdések után külső szemmel tudsz magadra tekinteni.

És Te Bizony Nem Akarsz Lusta Lenni.

Te az az ember akarsz lenni, aki igen is előre tud lépni az életében. Akárcsak a nagyobb célok esetében, itt is az a legnehezebb, hogy megtedd az első lépést. Az ÖT MIÉRT technikája nagyszerűen rávilágít arra, hogy milyen dolgokon kell nagyon gyorsan változtatni.

Rúgd ki a kavicsot

Most, hogy már tudod a probléma gyökerét, ideje mielőbb tovább lépni. Egyszerűen csak tudatosítsd, hogy igen, ezek és ezek a problémák, majd egyszerűen röhögd pofán őket és engedd el mindet. Ami igazán segít a továbblépésben, az nem a problémára való koncentrálás, hanem a megoldás. És a legszebb az egészben, hogy már ott van a fejedben, pontosan mit kell csinálnod.

Ne agyald túl a dolgokat!

Ha mostanában keveset futottál, akkor menj ki és fuss egy laza 15 percet. Ha nagyon sok teendő vár rád, akkor végezz el egy apró részfeladatot. Ha munka után nincs erőd elmenni edzeni, akkor csinálj csak 20 felülést. A lényeg, történjen végre valami.

Nem holnap, nem hétfőtől, nem elsejétől, hanem a lehető legrövidebb időn belül. Te is pontosan tudod, hová jut a halogatás, szóval gondolj arra, hogy ha most nem vágsz bele, akkor minden egyes nappal távolabb leszel a kockahastól, az online vállalkozásod indításától, a több megspórolt pénztől, vagy bármitől, amit csak szeretnél.

Minden.

Egyes.

Nappal.

Megéri tökölni? Pontosan tudod, mi a következő lépés. Tök mindegy mit, csak csinálj valamit. A lényeg, hogy egy picit meglökd a szekeret és kikerüljön a képzeletbeli kavics a kereked alól.

Konklúzió

Teljesen normális dolog, ha belefogsz valamibe és bizonyos idő után kiesel a lendületből. Fogadd el, hogy ez most így alakult, de nincs semmi baj, hiszen folytathatod onnan, ahonnan abbahagytad, csak egy apró hajszál választ el attól, hogy új szuper legyen minden.

Amikor legközelebb kellemetlenül érzed magad, ne parázz és főleg ne hibáztasd magad. Az égvilágon semmi rossz dolog nem történt, ez mindenkivel megesik. Ahelyett, hogy feleslegesen stresszben tartod magad, inkább nézz szembe az 5 MIÉRT-tel, hogy minden egyes kérdéssel mélyebbre tudj ásni magadban. Ha külső szemmel vizsgálod a saját helyzetedet, sokkal könnyebben fogsz megoldást találni rá. A lényeg: ne tökölj, hanem csak egyszerűen tedd meg az első lépést, ami újra beindít a céljaid felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.