Tényleg produktív elolvasni heti 1 könyvet? Itt a válasz (Plusz segítség ahhoz, hogyan találj rá extra időt)

Várható olvasási idő: 8 perc 13 másodperc. Ebből a posztból kiderül, mennyire produktív elolvasni hetente 1 könyvet.

“Olyan jó lenne többet olvasni” – általában ezt mondják azok az ismerőseim, akiknek zsúfolt életük van. Korábban több cégvezetőt is megkérdeztem erről, és a 90%-uk szintén azt mondta, hogy ha nyernének naponta 1 óra extra szabadidőt, akkor azt olvasásra fordítanák.

Olvasni jó, ezt te is tudod, de mégis milyen lenne egy olyan élet, amikor rendesen tudnánk haladni a könyveinkkel és mondjuk hetente át tudnánk részletesen rágni magunkat egy új olvasnivalón?

Pontosan ez volt a fejemben pár hónappal ezelőtt. Egészen egyszerűen zavart, hogy túlságosan lassan haladok a könyveimmel. Rendszerint mindig felírom és meg is veszem, ha valaki ajánl valamit, viszont a lista egyre csak bővült, és elkezdett frusztrálni, hogy ott van az a sok-sok értékes infó, én pedig nem kezdek velük semmit. Ezért csináltam egy kísérletet, és megnéztem, hogy vajon tényleg olyan jó-e, ha minden héten elolvasok egy könyvet.

Ebben a bejegyzésben leírom, hogyan találtam időt arra, hogy 7 héten keresztül minden egyes héten elolvassak egy könyvet, amely során arra is választ kaptam, hogy van-e egyáltalán értelme ennyi infót elfogyasztani.

A kihívás: heti 1 könyv 7 héten keresztül

A projektet tekintve itt sokkal egyszerűbb dolgom volt, mint mondjuk a kockahas esetében, hiszen egyedül azt kellett megoldanom, hogy elegendő időt tudjak szánni az olvasásra. Egy könyvet elolvasni átlagosan 4-8 óra, ezért tudtam azt, hogy ha minden egyes nap csak 1 órát szánok az olvasásra, akkor heti szinten kényelmesen tudok végezni egy könyvvel. (A poszt második felében adok megoldást arra is, hogyan találj erre extra időt.)

Az esetek 90%-ában üzleti könyveket olvasok, amelyeket egyedül úgy van értelme elfogyasztani, ha felhasználjuk a benne leírtakat és a gyakorlatba is átültetjük az infókat. Hiába futunk át egy olvasmányon csak azért, hogy kipipálhassuk – ha nem vittünk el belőle semmit, akkor az egész nem sokat ért.

Ezzel kapcsolatosan van egy stratégiám: minden egyes könyvből egyetlen 1 dolgot tanulok meg.

Ennyi, semmi többet. Persze készítek több jegyzetet is, amelyek egyrészt a könyvből származó leginkább fontos mondatok, másrészt pedig saját gondolatok, amelyek olvasás közben pattannak ki az agyamből. Ezeket a dolgokat jellemzően a telefonomba írom fel, amelyeket aztán az ötletek heti rendszerezése során átírok a füzetembe. Így szépen egy helyre lesznek összegyűjtve a legfontosabb infók (általában 1 könyvből 1 oldalnyi jegyzetet készítek), és amikor például a füzetemet lapozgatom egy kávézóban, akkor gyorsan át tudom böngészni őket.

 

A 2015-ös füzetem jól illik ahhoz, ami a fejemben van. 😉

A photo posted by Kristian (@kryss777) on


1 év = 1 Moleskine füzet

Miért fontos 1 dolgot elvinni egy könyvből?

Itt is ugyanaz a megközelítésem, mint a feladatokkal kapcsolatosan. Vagyis:

Ha minden egyes nap megcsinálunk egy valóban fontos feladatot, akkor kizárt, hogy 1 év alatt ne lépjünk durván előre.

A könyvek nyelvére lefordítva pedig:

Ha minden egyes könyvből egyetlen fontos dolgot megtanulunk, akkor kizárt, hogy 1 év alatt ne tegyünk szert brutális tudásra.

A helyzet az, hogy nem több információra van szükségünk, hanem arra, hogy használjuk is őket. Nem attól leszünk sikeresek, ha sok-sok tudást gyűjtünk össze, hanem attól, ha átültetjük ezeket a gyakorlatba – vagyis csináljuk! Éppen ezért, hogy ha bármilyen könyvet olvasol (legyen az üzleti könyv, regény, bármi), akkor mindenképpen jegyezz fel belőle egyetlen olyan dolgot, amit utána máshogy fogsz csinálni.

Előfordulhat, hogy először ez még nehezebben fog menni, de hidd el, hogy ha gyakorlod, akkor erre is ki fog alakulni egy rendszered, és később, amikor majd lapozgatod a füzeted, akkor ott lesz benned az a szuper érzés, hogy:

“Wow, ezt is megvalósítottam, és látom, hogy ez vezetett X eredményhez. Hihetetlen, hogy az az egy mondat mit indított el…”

Van egy másik fontos része is annak, ha csak 1 dolgot tanulunk megy 1 könyvből: sokkal könnyebb megtartani a fókuszt.

Valószínűleg veled is előfordult már, hogy elmentél mondjuk egy konferenciára, vadul lejegyzeteltél mindent, aztán amikor pár héttel később előkerült a füzeted, akkor rájöttél, hogy igazából semmit nem valósítottál meg a megtanultakból. Persze 1-2 napon keresztül nagyon motivált voltál és készültek a feladatlisták, de így utólag visszanézve nem sok értelme volt ott lenni, mert nem lett a begyűjtött infókból semmi kézzelfogható. Ez persze aztán oda vezet, hogy csalódunk magunkban, és utána sokkal nehezebben fizetünk ki több tízezer forintot egy belépőért.

Ennek kivédésére szintén tudok javasolni egy dolgot, ami nálam baromira jól működik. Amikor jegyzetelek, akkor használok kétféle jelölést:

  • AP – Action Point, akciópont: ezek azok a konkrétumként megfogalmazott feladatok, amelyek olvasás közben jutnak eszembe, és viszonylag gyorsan meg tudom valósítani őket. Egy könyvhöz kapcsolódóan több ilyet is fel szoktam írni, és amikor végeztem az olvasmánnyal, akkor átnézem ezeket, és átgondolom, hogy melyiknek van a legnagyobb hatása az életemre/bizniszemre, majd túlagyalás nélkül egyszerűen megcsinálom.
  • KT – Key Takeaway: ez az az EGYETLEN dolog, amit elviszek az adott könyvből (vagy előadásból, videóból, stb.). Amikor végeztem a könyvvel, akkor átolvasom a felírt jegyzeteket, és duplán bekeretezem azt az 1 mondatot, amelyik a legnagyobb AHA-élményt okozta. Amennyiben valamilyen elképesztően nagy dologra jöttem rá, akkor azt felírom egy post-itre is, és kirakom a falamra a céljaimhoz, ahol minden egyes reggel látom.

A fő kérdés viszont továbbra is az, hogy van-e értelme hetente elolvasni egy könyvet.

Van értelme ennyit olvasni?

Először is elképesztően jó érzés volt sokat olvasni, imádtam! Engem a tanulás igencsak feltölt – nem hiába alakítottam szokásommá, hogy minden egyes nap legalább 1 órát tanuljak, olvassak, vagy videókurzusokat nézzek. A könyvek beszerzése a legolcsóbb formája annak, hogy új ismeretekre tegyünk szert, hiszen párezer forintért egy csomagban megkapjuk mások tudását, amin ők évekig (vagy évtizedekig) dolgoztak és tapasztaltak a saját bőrükön.

Brutális lendülettel vágtam neki a 7 hetes projektnek, és ez a lendület egészen a végéig kitartott. Ugyanakkor azt mondom, hogy ez a sok-sok begyűjtött infó a megvalósíthatóság rovására ment. Igaz, sok mindent tudtam alkalmazni, viszont alig volt ideje az agyamnak, hogy megeméssze az infókat és ráhangoljam az akcióra.

Azt gondolom, hogy az igazán nagy dolgoknak és ötleteknek meg kell érniük bennünk. Egyszerűen fontos az, hogy magunkénak érezzük az adott üzenetet, és ez mélyen beleássa magát a gondolkodásunkba. Így gyökeres változás tud bekövetkezni az életünkben, és akár egyetlen könyv elképesztő fejlődést képes hozni. Egyszerűen megváltozik az, ahogyan az agyunk addig működött.

(Nekem az első ilyen könyv a 4 órás munkahét volt, amely után 180 fokos fordulatot vett az életem. Erről biztosan fogok írni a jövőben, mert alapjaiban formálta át a világképemet, amely szerint most élem a mindennapjaimat és építem a jövőmet.)

Produktívnak tűnhet, hogy heti 1 könyvet elolvasva gyorsan tudunk tanulni, viszont nem gyorsabban kell tanulni, hanem okosabban. Azzal, ha nem hagyunk időt a begyűjtött dolgok hasznosítására, éppen az ellenkező hatást érjük el: csak az időnket pazaroltuk el, hiszen nem léptünk előre.

Az persze teljesen rendben van, hogy jól érezzük magunkat olvasás közben és szórakozunk. Ugyanakkor ha már belerakjuk az energiát, akkor miért ne hasznosítsuk úgy az infókat, hogy a lehető legnagyobb hatással legyen az életünkre?! A lényeg, hogy élvezzük a folyamatot, fejlődjünk és a végén tök tudatosan tudjuk mindezt felhasználni a mindennapjainkban.

Hiszek abban, hogy a könyveknek erejük van, és sokkal többek egyszerű nyomtatott lapoknál vagy kijelzőn megjelenő karaktereknél. Sokszor olyan olvasnivalókból tanuljuk a legtöbbet, amelyekből nem is gondolnánk.

Milyen könyveket olvastam?

Nem volt előre pontosan eltervezve, milyen könyveket fogok elolvasni, inkább az érzéseimre hagyatkoztam, amikor új olvasnivalót választottam. Voltak olyanok, amelyek már régóta ott voltak a listán, illetve olyanok is, amelyeket az olvasós projekt ideje alatt fedeztem fel. Olvastam Kindle-n, hallgattam hangoskönyvet az Audible-vel, illetve 1-2 hagyományos könyv is a kezembe került. (Ezek közül egyértelműen a Kindle-t preferálom.)

Több olyan könyv is volt, amelyekkel kapcsolatosan akadtak korlátok és előítéletek a fejemben, viszont ez a kísérlet ismét egy tök jó alkalom volt arra, hogy megvizsgáljam ezeket és túllépjek rajtuk. Azt mondom, hogy megérte, mert mindegyikből tanultam legalább 1 fontos dolgot.

Ezeket a könyveket olvastam:

  • Simon Sinek – Start With Why (magyar cím: Kezdj a Miérttel): Alapjaiban formálta át az életemet ez a könyv. Ha mindent a személyes MIÉRT-ünkkel kezdünk, akkor soha többé nem lesz probléma a motiváció, plusz mindig pontosan tudni fogjuk, hogy mi legyen a következő lépés.
  • Gary Keller, Jay Papasan – The ONE Thing (magyarul nem jelent meg): Ez a könyv segít abban, hogy extrém erős fókuszt tudjunk kialakítani, amelyek a durván kiemelkedő eredményekhez vezetnek.
  • Paulo Coelho – Az Alkimista: Valószínűleg soha nem olvasom el, ha nem történnek meg bizonyos dolgok az életemben. Érdemes volt félretenni az előítéleteimet és kilépni a gondolkodásomból.
  • Peter Voogd – 6 months to 6 figures (magyarul nem jelent meg) – Ez a könyv volt a legkevésbé izgalmas, mivel túlzottan sok mindent akart átadni, és éppen ezért egy témába sem tudott részletesen belemenni.
  • Mark Divine – Unbeatable Mind (magyarul nem jelent meg): Egy korábbi Navy SEAL (haditengerészeti különleges alakulat) parancsnok vezet végig a brutális mentális erősség felé tartó úton. Masszív és nem túl könnyű olvasmány, viszont sok fejben lévő korlátot rombolt le.
  • Robert T. Kiyosaki – Rich Dad Poor Dad (magyarul: Gazdag papa, szegény papa): Itt is félre kellett raknom az előítéleteimet, de megérte. Korrekt, átfogó képet ad a pénzügyek működéséről, és megerősített abban, hogy a több pénzhez nem a több munka vezet, hanem egy MÁS megközelítés.
  • Napoleon Hill – Think and Grow Rich (magyarul: Gondolkozz és Gazdagodj!): Tipikus amerikai bullshitnek gondoltam, viszont ennek a könyvnek szó szerinti ereje van. Egyértelműen többször is érdemes átolvasni, mivel sok-sok érdekes dolog bújik meg az apró kis részletek mögött.

Kapcsolódó bejegyzés: Ezt a 10 könyvet ajánlják sikeres magyar vállalkozók

Miért éppen 7 hétig tartott a kísérlet?

Ezt egyszerre csináltam a Kockahas Projekttel, így itt is azt tudom mondani, hogy egyszerűen így jött ki. Baromira izgalmas volt gyorsított tempóban edzeni a testem és az agyam, és ez ismét bizonyította, milyen elképesztően fontos az, hogy MINDEN EGYES NAP tornáztassuk a testünket, agyunkat, plusz a lelkünket (utóbbit például meditációval vagy jógával).

Amióta odafigyelek arra, hogy ez a 3 dolog a mindennapjaim része legyen, elképesztő gyorsasággal fejlődök, totálisan stabil vagyok fejben (a negatív gondolatokat és kérdőjeleket pillanatok alatt át tudom formálni pozitív hajtóerőkké), és szuperül érzem magam a bőrömben. Egészen durva sokszorozó hatása van annak, ha minden egyes nap elvisszük a “tornaterembe” a testünket, a lelkünket és az agyunkat.

Eddig még nem esett szó az időről, pedig sokaknak ez lehet az egyik legfontosabb része a bejegyzésnek. Szóval mégis hogyan tudtam az elfoglalt cégvezetői életemben időt találni arra, hogy naponta olvassak legalább 1 órát? Viszonylag egyszerűen.

Hogyan találj több időt olvasásra?

Van egy jó hírem: nem több időre van szükséged ahhoz, hogy naponta tudj olvasni. Legalább 1 óra ott van már most is a mindennapjaidban, szóval még csak nem is kell korábban ébredned.

Oké, de mégis hogyan lehet ugyanannyi időből többet kihozni?

A kulcs az, hogy értelmes dolgokkal töltöd fel az “üres” tevékenységeket. Itt elsősorban arra gondolok, hogy azokhoz az apró hétköznapi tevékenységekhez, amelyeket automatikusan csinálsz, hozzákapcsolsz produktív teendőket – vagyis ebben az esetben az olvasást. Íme néhány példa az üres tevékenységekre, amelyek alkalmasak arra, hogy mást is csinálj közben, például:

  • Közlekedés – vezetés, taxizás, tömegközelekedés, sétálás
  • Várakozás – sorbanállás postán/bankban/hivatalban, találkozó előtt ismerősökre várni
  • Sportolás – futás, bringázás, felülésezés
  • Otthoni teendők – főzés, fürdés, kajálás.

Miközben a fentieket csinálod, bőven tudsz figyelni más dolgokra is. A lényeg, hogy ne pazarold el az értékes perceket, hanem köss hozzájuk abszolút hasznos, produktív teendőket, amelyek előre visznek, például:

  • olvasás
  • meditálás
  • online műsorok, podcastek hallgatása
  • videók, TED előadások, online videokurzusok nézése.

Íme 3 konkrét példa az én életemből:

  1. Amikor otthon reggelizem, rendszerint online videokurzusokat nézek. Mivel minden egyes napom fontos része a reggeli, gondolj bele, hogy mennyi dolgot meg tudok tanulni így 1 hónap és 1 év alatt.
  2. Amikor megyek egy megbeszélésre vagy találkozóra, akkor mindig pár perccel korábban érek oda, mert nem szeretek késni. Ilyenkor rendszerint előkapom a Kindle e-könyv olvasóm, és elolvasok pár oldalt az aktuális könyvemből.
  3. A telefonomra mindig be van készítve jó néhány hangoskönyv, így amikor futni megyek, akkor közben simán tudok 1 órát  “olvasni”. 8 futás alatt 1 komplett könyvvel végezni tudok.

Tapasztalataim szerint egyértelműen az a leghatékonyabb, ha a reggeli rutinunkba fűzzük bele az olvasást, mivel totálisan máshogy fog járni az agyunk, ha rögtön a nap elején megmozgatjuk. Ezen felül baromira jót tesz az is, ha mondjuk a másfél-2 órás, keményen produktív munka után kicsit megváltoztatjuk a helyünket (kimegyünk a szabadba, átülünk a kanapéra vagy egy kényelmes fotelbe), és kb. 15-20 percet eltöltünk az aktuális könyvünkkel.

A lényeg, hogy próbálj ki több dolgot és teszteld le, hogy a fentiek mentén Te mikor tudsz több időt szánni az olvasásra. Lehet, hogy nálad az fog a legjobban működni, ha kimész sétálni egy hangoskönyvvel, vagy tömegközelekedés közben olvasol, esetleg nyugodtan leülsz a kedvenc kávézódban – tök mindegy, csináld, hiszen ez csak szórakozás, arra pedig mindig öröm időt szakítani.

Konklúzió

Sokat olvasni szuper, viszont mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni. Nem mondom azt, hogy ne olvass el heti egy könyvet (sőt, biztosan vannak olyanok is, akik heti kettő-három – vagy még több – könyvet is elfogyasztanak), egyszerűen csak próbáld ki, hogy milyen hatással van az életedre. Olvass annyit, amennyi jól esik, és emellett figyelj oda arra, hogy a megvalósításra is maradjon energia.

Ha minden könyvből csak egyetlen fontos dolgot tanulsz meg, akkor annak elképesztő hatása van éves szinten. Azon felül, hogy mindig felírod a legfontosabb üzenetet (KT – Key Takeaway), ültesd el mélyen a gondolkodásodba, mivel így tud tartós változást hozni az életedbe. A könyveknek megvan az az erejük, hogy átalakítsák az agyad működését, viszont az elfogyasztott infók mennyisége helyett sokkal többet számít az akció.

Az az akció, amely mozgat, előre visz, és folyamatosan fejleszt.

 

Jó Szokások Kezdőcsomag

Van itt egy kezdőcsomag, amely abban segít, hogy tudatosan felépíts pár új szokást. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a gombra a folytatáshoz.

Ha úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet a bejegyzés, akkor bátran oszd meg a számodra szimpatikus helyen: