1000+ nap tudatos szokáskövetés így változtatta meg az életemet

A sztori röviden: nagyjából 3 évvel ezelőtt elkezdtem követni a szokásaimat egy egyszerű online táblázat segítségével. A folyamat során elképesztően izgalmas dolgokat tapasztaltam, és ebben a posztban a megfigyeléseimet osztom meg, amely mellett segítséget adok ahhoz is, hogyan érdemes nekivágni új szokások kialakításának.

Ez egy tartalmas poszt sok-sok konkrétummal. Ha érdekelnek ehhez hasonló bejegyzések és kíváncsi vagy az extra anyagokra, amelyeket csak emailben osztok meg, akkor kattints ide.

Várható olvasási idő: 10 perc 51 másodperc.

Gondoltál már arra, hogy milyen lenne szokást kialakítani bármiből?

Képzeld el azt, hogy van egy konkrét célod, és tudatosan megtámogatod azt egy – vagy több – jó szokással. Ez azt jelenti, hogy nem véletlenszerűen történnek a dolgok az életedben és csak néha-néha teszel valamit a céljaidért, hanem fókuszáltan, jó érzésekkel, lendületesen mész előre.

Lehet, hogy már próbálkoztál tudatosan felépíteni egy-egy szokást, és megfogalmaztál magadnak olyanokat, hogy például szeretnél:

“Többet edzeni és rendesen kajálni”

“Fókuszáltabban dolgozni”

“Kevesebbet facebookozni és helyette olvasni”

Kipróbáltad, elkezdted csinálni és rájöttél, hogy ez mégsem olyan egyszerű, mint a könyvekben és cikkekben írják…

Én egyáltalán nem hiszek abban, hogy 60 napig tart kialakítani egy szokást.

Mégpedig azért nem, mert az egyes szokások másféle gyakorlási és tanulási folyamatot igényelnek, plusz nincs beleszámolva az igencsak fontos tényező sem, hogy másfélék vagyunk.

Míg az egyikünknek könnyebben mennek a lendületes és pörgős dolgok, addig a másikunk a belemerülős és fókuszálós tevékenységek során tud kiteljesedni. Ami biztos: bármilyenek is vagyunk, érdemes belerakni az energiát annak a gyakorlásába, hogy változtassunk a berögzült dolgainkon, mert ez nekünk lesz jó.

Ebben a posztban részletesen kibontom, milyen ereje van a kitartó és tudatos szokáskövetésnek, ahol azt is megosztom, én milyen konkrét eszközöket és folyamatokat alakítottam ki arra, hogy egy napi 5 perces rutinnal mérjem a fejlődésemet. Ez a bejegyzés igencsak masszív (25.000+ karakter), ezért az egyes fejezeteket külön is belinkeltem, hogy ha több részletben olvasod végig, akkor rögtön oda tudj ugrani a kapcsolódó fejezethez.

1. Egy dolog állandó: a változás
2. Konkrétan így követtem a szokásaimat
3. 14 szokás, amelyek a legtöbbet hozzáadtak az életemhez
4. A legfontosabb felismerések az 1000 nap alatt
5. Kezdő lépések az új szokásaid kialakításához

1. Egy dolog állandó: a változás

Egy dolog biztos lesz azzal, ha elkezdjük követni a szokásainkat: változni fogunk.

Ahogy lerakjuk a “rossz” szokásainkat és “jókat” veszünk fel helyettük, az egész életünk képes átformálódni. Ahogy az egyik rossz szokásunkra is épít egy másik hasonló szokás (például este tudatosság nélkül sorozatokat nézni és közben nassolni), ugyanúgy a jó szokások is egymásra tudnak rakódni (például a reggeli meditáció után idővel könnyebb lesz elolvasni pár oldalt egy könyvből).

Mielőtt kibontom előtted a teljes sztorit a szokáskövetésről, szeretnék őszintén megosztani valamit: rengeteget bukdácsoltam az új szokásaim kialakításának folyamata alatt.

Messze nem úgy nézett ki a dolog, hogy elkezdtem és rögtön megváltoztam. Azért tudtam kialakítani egy csomó pozitív szokást (nemsokára konkrétan leírom, hogy milyeneket), mert sok-sok olyan volt, amelyek egyszerűen nem működtek…

A próbálkozások között voltak olyanok, amelyek:

  • nagyon komolyan megváltoztatták az életemet
  • elképesztően sok energiát igényeltek, mire “megszilárdultak”
  • hosszú, frusztrációval teli hónapoknak kellett eltelniük ahhoz, hogy végül úgy döntsek, elengedem őket.

Idővel azt vettem észre, hogy az egyes szokásokat annyira megszoktam, hogy nehezebb volt nem megcsinálni őket, mint megcsinálni.

Néha-néha tudatosan abbahagytam pár napra egy-egy szokás gyakorlását, csak hogy megnézzem, még mindig fontos-e számomra az adott dolog és nem kényszerből csinálom-e.

Tudatossággal álltam hozzá az egészhez, és lépésekben építettem fel a saját kis “rendszeremet”. A folytatásban lépésről-lépésre bemutatom, hogy egészen konkrétan hogyan nézett ki a dolog a gyakorlatban.

2. Konkrétan így követtem a szokásaimat

Az új szokások kialakításában a változás motivált, egy új önmagam. Hittem abban, hogy képes vagyok megváltozni, és ha ehhez pár konkrét dolgot kell ismételgetnem napi szinten, akkor megteszem.

Magamért teszem. Nekem lesz jó.

(Plusz, ahogy később megtapasztaltam, a környezetemnek is.)

Úgy tekintettem az egészre, mint egy hosszabb folyamatra, amelyet ha AKKOR és OTT elindítok, akkor hamarabb tudom megtapasztalni a hatásait.

Az alap szokáskövető

A kezdéshez azt a teljesen egyszerű online táblázatot használtam, amelyet korábban a Hogyan alakítsunk ki jó szokásokat posztban is belinkeltem:

Ilyen a Szokáskövető alap verziója (kattints a képre a másolható táblázatért)

A kulcsa az egésznek az az, hogy eleinte néhány szokással érdemes elindulni.

Tapasztalataim szerint a legtöbben ott hibázzák el a dolgot, hogy egyszerre sokféle új szokás kialakításával próbálkoznak. Lehetséges, hogy az első néhány napban még megy a dolog, de ha sok mindent akarunk változtatni egyszerre, akkor könnyen kikerülünk az egyensúlyból (vagy ahogy az olvasók írják: “leesek a vágányról”), és visszatérünk a régi, berögzült viselkedéshez. Beindul az önostorozás (“erre sem vagyok képes”), és megkezdődik az út lefelé a spirálon…

Az üzenetem: A változáshoz tudatosságra van szükség, amelyet gyakorlással tudunk fejleszteni.

A legtöbben a saját magukkal szemben állított magas elvárások miatt hagyják abba a dolgot (vagy éppen el sem kezdik). Tudjuk és érezzük, hogy nem reális, hogy az egyik hétről a másikra megváltozzunk, akkor pedig ne is várjuk el magunktól. Bőven elég az, ha naponta megteszünk egy kis lépést.

Hiszek abban, hogy sokkal jobb felépíteni és megszilárdítani egy új szokást, mint folyamatosan arra gondolni, hogy milyen jó lenne kialakítani hármat.

Én is csak párral kezdtem. Beállítottam egy értesítést a telefonomra, amely jelzett minden este, hogy töltsem ki a Szokáskövetőmet, amit meg is tettem (hiszen fontos volt számomra a fejlődés). A könyvjelzőknél csak rákattintottam az ikonra és már ott is voltam a táblázatban:

Ha már 2-3 hétig sikeresen követtem a szokásaimat és sok zöld mezőt láttam, akkor felvettem újakat is a táblázatba.

Amikor azt vettem észre, hogy több héten keresztül nehezen tudok kialakítani egy adott szokást, akkor őszintén magamba néztem és megvizsgáltam, hogy miért nem megy a dolog. A legtöbbször az jött ki, hogy mégsem olyan fontos számomra az adott szokás (mert mondjuk csak valahol olvastam róla, jópofa dolognak tartottam, de gyakorlás alatt nem éreztem magaménak), akkor elengedtem és nem frusztráltam vele tovább magam.

Idővel kipróbáltam új dolgokat, átszerkesztettem és átszíneztem a Szokáskövetőt és a saját igényeimre alakítottam.

Ha úgy döntesz, hogy neked is lesz saját Szokáskövetőd, akkor a javaslatom: légy kreatív, játssz vele, szabd testre!

Bármit megcsinálhatsz vele, hiszen csak egy online táblázatról van szó. Nevezd el úgy, ahogyan csak szeretnéd, akár oszd meg egy barátoddal és csináljátok közösen.

A lényeg, hogy a Szokáskövetőd folyamatosan változni fog, mert te is változni fogsz.

A felturbózott szokáskövető

Amit így utólag a legnagyobb ugrásnak látok a tudatosságom fejlesztésében, az az volt, amikor elkezdtem 1 mondatos megjegyzéseket írni a napjaimhoz.

Ezt azért csináltam, mert így még tisztábban rá tudtam nézni önmagamra, és megvizsgálhattam, hogy tényleg azokat a dolgokat CSINÁLOM-e, mint amit mondok, hogy fontosak nekem.

Az online Szokáskövetőm pár hét után már jól működött, ezért egyszerűen létrehoztam még egy új fület az Excelben, és beformáztam 3 mezőt. A gyakorlatban ez így nézett ki:

Miután ezzel megvoltam, felvettem a Szokáskövető táblázatos részébe egy új sort, amely arra emlékeztetett, hogy egy kattintással nyissam meg az új fület és töltsem ki a mezőket. Ezt követően minden egyes nap beírtam egy-egy fő gondolatot az adott napomból az alábbiak szerint:

  1. Jól csináltam: itt egyszerűen megerősítettem azt, hogy mi az, amit az adott napon jól csináltam. November 7-én például annyit írtam fel: “Higgadtan tanultam.”
  2. Nem jól csináltam: itt teljes őszinteséggel bevallottam magamnak, hogy mi az, amit az adott napon nem éppen a legjobban csináltam. Nem az önostorozás volt a cél, hanem az, hogy pontosan előttem legyen, amiben fejlődni szeretnék. Példa: “Csak nagyon keveset foglalkoztam az írással.”
  3. Hogyan csinálhatom holnap jobban: ez a mező azért erős, mert a megoldás felé tereli a gondolkodásunkat, és biztosan tudunk kapásból mondani egy olyan dolgot, ami lehetőségként ott van előttünk. Példa: “Éles váltások a feladatok között, amivel minimalizálom az üresjáratot.”

Esténként túlagyalás nélkül, egyszerűen csak beírtam azt az első gondolatot vagy érzetet, ami beugrott. A nap végén rendszerint mindig volt olyan pozitív és kevésbé pozitív pillanat, ami által könnyen ki tudtam tölteni a mezőket. Elég volt minden egyes nap egyetlen fontos dolgot feljegyeznem, mivel ha minden egyes nap egy picit csináltam jobban valamit, akkor már teljesült a célom.

A legfontosabb dolog: a színtiszta őszinteség.

Ha minden egyes nap kitöltöd a mezőket, akkor azzal a magaddal szemben történő őszinteség kifejezését is gyakorlod. Ha pedig őszinte vagy magaddal, akkor a környezeteddel is sokkal inkább az tudsz majd lenni – annak pedig komoly hatása van a minőségi kapcsolatokra.

Már maguknak a napi bejegyzéseknek is erejük volt, viszont később elkezdtem azt csinálni, hogy az egyes hónapok végén összefoglaltam azt, hogyan nézett ki az elmúlt időszak.

Beállítottam a hónap elejére egy ismétlődő naptárbejegyzést, amely emlékeztetett arra, hogy készítsem el a havi összefoglalót. Ilyenkor leültem, átolvastam az egyes napokhoz tartozó bejegyzéseket, és pár mondatban összefoglaltam oszloponként az érzéseimet és gondolataimat:

A havi összefoglalók abban segítettek, hogy “felülről” rá tudjak nézni önmagamra, és egy nagyobb intervallum alapján mérjem fel a fejlődésemet. Néha kijöttek érdekes dolgok, például az, hogy míg azt éreztem, hogy kevésbé haladtam előre, hónap végén kiderült, hogy rengeteg fontos dolgot megcsináltam.

A szokások kialakítása a napi döntéseken múlik. Ha megtesszük a lépéseket és őszinte visszajelzést adunk magunknak, akkor később távolabbról is rá tudunk nézni önmagunkra. Lesznek szokások, amelyeket könnyebb, míg másokat nehezebb lesz kialakítani. A folytatásban megosztom, hogy nekem miben segített a fentiekben bemutatott módszer.

14 szokás, amelyek a legtöbbet hozzáadnak az életemhez

A Szokáskövetőmet 3 év alatt többféle elemmel is felturbóztam. Az életem minden területére kiterjesztettem a nyomon követést – egyszerűen azért, mert láttam, hogy működik a dolog.

Igencsak sokat változott a táblázatom, és még mostanában is néha átalakítom. Új sorokat és füleket adok hozzá (illetve veszek el) függően attól, hogy mennyire fontosak számomra az egyes dolgok.

Íme egy lista azokról a napi és heti szokásokról, amelyek már régebb óta az életem részei, és nagyon sokat segítenek abban, hogy a legjobb önmagam legyek:

  1. VISION-fal: a reggelt azzal indítom, hogy emlékeztetem magam a MIÉRT-emre, és ránézek a VISION-falamra, ahol a céljaim vannak különféle képek és üzenetek formájában
  2. Meditáció: a Headspace-et használom, a témáról részletesen írtam ebben az átfogó posztban
  3. Ankizás: tanulókártyákat készítek az elolvasott könyvekből és naponta átnézek 5-10 ilyen kártyát
  4. Zenehallgatás: a zene inspirál, leggyakrabban munka közben a Deep Focus című Spotify lejátszási listát hallgatom
  5. Tanulás: napi 1 órát töltök könyvek olvasásával, illetve online videókurzusokkal
  6. Fókuszálás: odafigyelek arra, hogy elmélyedve és fókuszáltan dolgozzak a napi legfontosabb feladatomon
  7. Biznisz: a kérdés, amit napi szinten megválaszolok: “Mit tettem ma azért, hogy előre lendüljenek a projektek és korlátlanul éljünk?”
  8. Teljes őszinteség: fontos érték számomra az őszinteség, ezért napi szinten gyakorlom ennek a kifejezését – magammal és a környezetemmel kapcsolatosan egyaránt
  9. Egészséges étkezés: erre van egy különálló fül is a Szokáskövetőmben, ahol vezetem azt, hogy milyen dolgokat ettem az adott napon, amely segít az étkezést érintő tudatos döntésekben
  10. Emberi kapcsolatok: a kérdés, amit megválaszolok: “Mit tettem ma azért, hogy fejlődjenek az emberi kapcsolataim?”
  11. Hálanapló írása: naponta 1 oldalt írok angolul, ahol 3 olyan élményt és tapasztalatot emelek ki, amelyekért hálás vagyok
  12. Edzés (heti 3x): hetente háromszor járok személyi edzőhöz, amely nagyban segíti a fizikai fejlődésemet
  13. ME-time (heti 2x): csak magammal foglalkozok, elmegyek kávézókba, leírom a gondolataimat, élvezem az életet
  14. FUN (heti 1x): tudatosan figyelek arra, hogy hetente legalább egyszer legyen valamilyen teljesen szórakoztató program (baráti vacsora, rendezvény, találkozó, egyéb).

Így egymás után elolvasva meglehetősen masszívnak tűnhet a lista, ugyanakkor fontos még egyszer kihangsúlyoznom, hogy mindezeket 3 év alatt építettem fel.

Nagyon sok mindent kipróbáltam, és a fentiek mellett van még egy legalább ugyanilyen hosszú lista is azokról a dolgokról, amelyeket abbahagytam amiatt, mert azt éreztem, hogy már nem szolgálnak tovább vagy esetleg nem éreztem magaménak őket.

A te listád valószínűleg máshogyan nézne ki, mivel különböző emberek vagyunk, különféle motivációval. A fentieket inspirációként osztottam meg, mert lehet, hogy megtetszik valamelyik, és úgy döntesz, hogy elkezded csak azt az 1 szokást követni.

A folytatásban jön az egyik legizgalmasabb rész, ahol azokat a tapasztalataimat osztom meg, amelyeket az 1000 nap alatt sikerült tudatosítanom.

4. A legfontosabb felismerések az 1000 nap alatt

A folyamat közben sok izgalmas dolgot fedeztem fel. Voltak olyanok, amelyek már pár hét után nyilvánvalóvá váltak, és akadtak olyanok is, amelyeknél több hónap gyakorlásra volt szükség ahhoz, hogy jobban rálássak egy adott helyzetre.

Párszor előfordult, hogy egy-egy frusztráló helyzet hatására változtattam egy apróságot a rutinjaimban, és utána hirtelen könnyebb lett minden.

Lent azokat a legfontosabb gondolatokat gyűjtöttem össze, amelyek a leginkább hozzájárultak ahhoz, hogy még 1000 nap után is jó érzésekkel tudjam követni a szokásaimat.

A folyamat mindennél lényegesebb

Felismertem azt, hogy ha a folyamatra fókuszálok a cél helyett, akkor sokkal könnyebb felépíteni egy szokást. Amikor az eredmény helyett a tényleges “csinálás” került a fókuszba, akkor észrevettem olyan dolgokat is, amelyek a háttérben bújtak meg…

Egy ilyen konkrét példa az edzés. Amíg főleg az eredményre figyeltem oda (“kockás hasat szeretnék”), addig lemaradtam arról, hogy őszintén megvizsgáljam azt, hogy mi mozgat valójában. A világ elvárásai vittek előre, hiszen a világ azt akarja, hogy jól nézzünk ki, ugyanakkor több hónap alatt rájöttem, hogy sokkal fontosabb volt számomra az az érzés, hogy egészségesnek és erősnek érezzem magam – ami pedig már belső motiváció.

Onnantól kezdve, hogy ezt megláttam, nem tűztem ki edzéssel kapcsolatos célokat, hanem egyszerűen csak megjelentem heti 3x az edzésen és csináltam a gyakorlatokat, amiket a személyi edző mondott. Nem voltak elvárások, hanem csak a tényleges csinálás, amit nem egy eredmény eléréséért tettem, hanem azért, mert fontos számomra az egészség, mint állapot.

Ha felfedezed azt, hogy mi mozgat téged valójában, akkor teljesen máshogy tudsz majd szokásokat kialakítani. Ahelyett, hogy azt tűznéd ki célul, mit szeretnél elérni, sokkal fontosabb lesz az, hogy egy olyan dolgot határozz meg, amilyen lenni szeretnél. Így a folyamat kerül a fókuszba, és rengeteg frusztrációtól tudod megkímélni magad.

Az egyik jó szokás a másikra épül

Felismertem azt, hogy ha kialakítok 1-2 új szokást, akkor azokra később sokkal könnyebben tudok újakat építeni, mint ha a “nulláról” kezdeném felépíteni őket.

Az előző fejezetben megosztott listában több olyan elem is van, amelyek egymásra épültek. Néhány példa:

  • A rendszeres edzés támogatja azt, hogy tudatosan döntsek az egészséges ételek mellett, és a kettő együtt biztosítja a teljesebb fejlődést.
  • A reggeli meditáció után jellemzően lecsitulnak a gondolataim, így sokkal könnyebben tudom belehelyezni magam a fókuszált és kreatív munkába.
  • Amikor könyvet olvasok, akkor rögtön jegyzeteket készítek a legfontosabb gondolatokkal, így az Anki tanulókártyák szinte “maguktól” elkészülnek.
  • Esténként tudatosan lezárom a napomat, amely azt jelenti, hogy automatikusan végigmegyek 3 lépésen: kitöltöm a szokáskövetőmet, megtervezem a következő napot, megírok egy oldalt angolul.

Az egyik jó szokásból következik a másik, és lépésekben “kombókat” tudsz majd kialakítani. Ami fontos, hogy érdemes megszilárdítani egy adott jó szokást mielőtt elkezdenél újakat hozzákapcsolni.

NAGY ereje van a kedves szavaknak (kell! VS csinálhatom)

Felismertem azt, hogy ha a “Hogyan tudom holnap jobban csinálni?” mezőben kedvesen szólok magamhoz, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy tényleg máshogy fogok viselkedni.

Elképesztően sokat számít az, ha kedvesen szólunk magunkhoz az erőszakosság helyett. Valószínűleg már te is megtapasztaltad azt, hogy ha mondjuk a társadat konkrét utasítás helyett szépen megkéred valamire, akkor sokkal valószínűbb, hogy ténylegesen megcsinálja.

Ez magunkkal szemben is hasonlóan működik. Ha az így csináld, úgy csináld helyett (példa: “holnap írjak 1 fejezetet az új poszthoz!”) lehetőségként kínálunk fel magunknak valamit (példa: “írhatok egy új fejezetet a poszthoz), akkor máshogy tudunk rá tekinteni.

Így nem elvárások keletkeznek, hanem lehetőségek.

A lehetőségekkel pedig sokkal könnyebb tudatosan bánni, mint a sokszor erőszakosan kommunikált elvárásokkal. Azzal, hogy kedvesen kezdesz el szólni magadhoz, a későbbiekben sokkal könnyebben tudsz nekikezdeni egy adott dolognak.

Lesznek napok, amelyeket érdemes teljesen elengedni

Felismertem azt, hogy bármennyire is szeretném megszakítások nélkül építeni a szokásokat, lesznek olyan napok, amelyeket érdemes elengedni.

Az 1000+ nap alatt volt több olyan nap is, amikor nem töltöttem ki a Szokáskövetőmet. Eleinte még frusztráltam magam emiatt és úgy éreztem, hogy ezzel csökkent a motivációm, viszont később azt a szemléletet alkalmaztam, hogy ez ugyanúgy a folyamat része és elfogadtam, hogy ez teljesen rendben van.

A valóság az, hogy bármikor újrakezdhetjük, ha ezt érezzük, hogy “leestünk a vágányról”.

Ha egy napig nem töltöd ki a Szokáskövetődet vagy nem csinálsz meg egy adott teendőt, akkor holnap jön egy új nap, amely egy új lehetőséget rejt. Nekem is heti szinten van jellemzően pár olyan szokás, amit valamilyen okokból nem csinálok meg, és most már inkább motivált leszek, hogy a következő napon megcsináljam.

Például amikor külföldre utazok, akkor a Szokáskövetőm opcionálissá válik. Ilyenkor jellemzően sok új inger ér, és ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodnék a táblázatomhoz, inkább a környezetre figyelek. Amikor hazaérek, akkor onnan tudom folytatni, ahol abbahagytam.

Az egész során azt érdemes szem előtt tartani, hogy ha valamilyen okból nem csinálsz meg valamit, akkor az ne a kifogások miatt legyen, hanem tudatosan dönts úgy.

A magunknak adott visszajelzés segít összekötni a pontokat az életben

Felismertem azt, hogy az életben minden mindennel összefügg, amely jelen esetben úgy érvényes, hogy ha elkezdünk tudatosan működni egy életterületen, akkor az a többire is hatással van.

Az élet teljessége az által mutatkozik meg, hogy odafigyelünk a részletre is. Valójában az egyes életterületek (például magánélet, munkahelyi élet, stb.) nem külön-külön léteznek, hanem ezek egysége teszi ki az életet.

Amikor elkezdem megírni a havi összefoglalókat a fent bemutatott módon, akkor elkezdtem azt látni, hogy melyik viselkedésem mi másra van még hatással. Amikor pedig utólag átolvastam az egyes napokhoz tartozó bejegyzéseket, akkor sokkal könnyebben tudtam összekötni a pontokat. Észrevettem azt, hogy:

A Szokáskövető egy eszköz ahhoz is, hogy őszintén rá tudjak nézni az életemre.

Például amikor eljutottam egy olyan ponthoz, amikor már nagyon frusztrált voltam, akkor vissza tudtam nézni, hogy milyen lépések és döntések vezettek oda. Így pedig sokkal könnyebben megláttam az összefüggéseket, mint ha nem lett volna hozzá semmilyen támpontom.

Mindenki maga döntheti el, hogy mi fontos számára, és mit épít be a saját Szokáskövetőjébe. Ami biztos, hogy az őszinte visszajelzések segítenek meglátni a valóságot, és ezt pedig arra használhatjuk, hogy segítsünk magunkon.

A folytatásban adok néhány javaslatot ahhoz, hogyan lehet elindulni az úton.

5. Kezdő lépések az új szokásaid kialakításához

Ha idáig elolvastad ezt a bejegyzést, akkor sok apró részletet ismerhettél meg a szokások kialakításának folyamatáról. A célom, hogy őszinte és életszerű példákon keresztül arra inspiráljam a blog olvasóit, hogy ha ők is szeretnének változtatni az életükön, akkor akár már ma el tudják kezdeni. Most ehhez adok további segítséget.

Valószínűleg sokféle gondolat kavarog a fejedben azzal kapcsolatosan, hogyan tudnád hasznosítani a te életedben az itt leírtakat, és lehet, hogy felmerült benned az a kérdés is, hogy:

“Sokféle szokást szeretnék felépíteni… Mégis melyikkel kezdjem?”

A válaszom: kezdd azzal, amely a legégetőbb problémádat oldja meg.

Például ha úgy érzed, hogy állandóan fáradt vagy és keveset alszol, akkor optimalizáld az alvásod, építs fel egy esti rutint vagy figyelj oda a minimum 8 óra nyugtató pihenésre. Egy adott célt sokféleképpen el lehet érni, és azzal, ha elolvasol pár cikket a témában, akkor kapásból találsz 4-5 olyan apró dolgot, amit rögtön el tudsz kezdeni megvalósítani.

Ha kis gondolkodás után továbbra is azt érzed, hogy sokféle területen tudnál fejlődni, akkor kezdd az alapokkal: az alapvető szükségletek kielégítésével (táplálkozás, mozgás, alvás, stb.), mert jellemzően ezek hozzák rövid idő alatt a legnagyobb ugrásokat a mindennapokban.

A #1 tanácsom: kezdd kicsiben.

Ez azt jelenti, hogy ne egy komplex folyamat megtervezésén dolgozz, hanem egy apró részletet kezdj el megvalósítani.

Például ne rögtön egy átfogó reggeli rutint építs több elemmel, amely tartalmazza a meditációt, VISION-fal áttekintését és futást, hanem először csak vedd fel szokásként azt, hogy az ébredés után nem a telefonod után nyúlsz, hanem átgondolod a napod legfontosabb feladatát, aminek nekiállsz a reggeli után.

A legjobb, ha apró jeleket “rejtesz el” magadnak, hogy emlékeztesd magad a rutinodra. Amikor én a VISION-falas rutinom felépítésén dolgoztam, akkor eleinte esténként a papucsom mellé a földre leraktam egy kis sárga post-itet rajta egy nyillal, amely mutatta az irányt a fal felé. Amint reggel megpillantottam, rögtön tudtam, hogy merre induljak el, és így építettem fel a szokást, amely később már automatikussá vált, és nem volt szükségem az emlékeztetőre.

A #2 tanácsom: a legjobb pillanat elkezdeni egy szokás felépítését – a Jelen Pillanat.

Valószínűleg csomó olyan dolog van, amitől sokkal vonzóbb holnapról vagy jövő héttől elkezdeni egy szokás kialakítását. A helyzet az, hogy most itt vagy, a gondolataid valószínűleg a szokások körül forognak és ilyenkor sokkal könnyebb kitalálni és rögtön megvalósítani a dolgokat.

Ahogy fent is írtam, elég egy apró lépéssel elindulni, amelyet a későbbiekben bármikor optimalizálhatsz.

Minél előbb elkezded, annál hamarabb tapasztalsz. Plusz, tudod, hogy itt vagyok a laptopod/mobilod másik oldalán, és ha elakadsz, akkor csak írj egy emailt, és segítek továbblépni a következő szintre. Nincs olyan, hogy rossz kérdés, szóval bátran írd meg a konkrétumokat.

A #3 tanácsom: használd az egyediséged.

Az ebben a posztban leírt módszerek és javaslatok egyféle megvalósítási utat mutatnak be. Ha úgy érzed, hogy szívesebben vezetnéd a szokásaidat papíron vagy egy füzetben, akkor csináld úgy.

Azzal, ha az itt szereplő dolgokat pusztán inspirációként használod, és nem úgy gondolsz rájuk, hogy “meg kell csinálnom!”, azzal kevesebb terhet veszel a nyakadba. A valóság az, hogy rengetegféleképpen el lehet érni egy adott célt, és a legjobb mindig a saját egyedi utadon menni.

Ahelyett, hogy azt mondanád magadról, hogy “én nem vagyok ilyen rendszerezett, hogy ezt meg tudjam csinálni…”, inkább fordítsd meg a gondolatot, és keretezd át egy kérdéssé:

Hogyan lehetek az az ember, aki ezt meg tudja csinálni és követi a szokásait?

A válaszok ott vannak benned, és te is tudod jól, hogy ha elkezdesz tudatosabban odafigyelni magadra, akkor neked lesz a legjobb.

Konklúzió

Amikor elkezdtem új szokásokat kialakítani, akkor a kíváncsiság vitt előre. Egyszerűen érdekelt az, hogy mi van bennem, mi mindenre vagyok képes, és a napi apró kis lépések elképesztő változásokat hoztak. 1000+ nap alatt életem minden területét átalakítottam: kezdve önmagam mélyebb megismerésével, az emberi kapcsolatokon át egészen a vállalkozás építéséig.

A posztban meséltem arról, hogy konkrétan hogyan csináltam, milyen szokásokat alakítottam ki, és milyen felismerésekhez vezetett a tudatos gyakorlás.

Ha úgy döntesz, hogy te is belevágsz, akkor a legjobb, ha minél kevesebb elvárást állítasz fel magaddal szemben, és a konkrét eredmények helyett maga a folyamat kerül a fókuszba.

Lehet, hogy most benned is ott van a kérdés:

“Vajon én mi mindenre lennék képes 3 év alatt, ha tudatosabb lennék?”

Játszadozz el a gondolattal, és érezd a változás erejét.

Kíváncsi vagyok rád, szóval ha nyitott vagy arra, hogy megoszd a gondolataidat, akkor írd meg lent egy kommentben.

 

Csatlakozol?

A privát email listán még több személyes sztorit és példát is megosztok. Ha érdekelnek ezek, akkor a gombra kattintva tudsz csatlakozni.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kattints a Like gombra, ha pedig úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet, akkor légy szíves oszd meg, mert az nekem is sokat segít. Köszönöm!


19 Comments on “1000+ nap tudatos szokáskövetés így változtatta meg az életemet”

  1. Wolberger Szilvia

    Nem csak tartalmas de nagyon hasznos, szépen megfogalmazott poszt ez Kristián, gratulalálok!

  2. Hadházi Zsuzsanna

    Az jutott eszembe írásod alapján, hogy szokásaink megváltoztatásában az jelenti talán a legnagyobb problémát, hogy nem azonnal történik meg a változás. Sajna manapság szinte mindenki, szinte mindent azonnal akar. 🙂
    Pedig az élet maga az út. Mint ahogyan Te is írod, hogy nem a kockás has kell hogy legyen a legfontosabb, hanem a napi edzés élvezete.
    Ha most valaki azt mondaná, hogy túl macerás, túl hosszú a mindennapos küzdelem, megkérdezném tőle, hogy vajon meddig akar élni, és ha nem az lenne a válasza – ami elég valószínű -, hogy holnapig, akkor feltenném azt az újabb kérdést, hogy “oké, de ha holnapra minden vágyad valóra válik, mit fogsz csinálni a további x évben?” 🙂
    Köszi, ezt a gondolatébresztő cikket!
    További minden jókat!

    1. Zalaba Kristian

      Igen, vannak olyan szokások, ahol csak később jelentkezik a “pozitív élmény”. Például egy futás után máris jobban érezzük magunkat, ugyanakkor a meditációnál viszonylag egy hosszabb folyamat, mire elkezdjük érezni a hatását.

      Örülök, hogy tetszett a cikk, és köszönöm, hogy olvastad. 🙂

  3. Gábor

    Ez valóban alapos, tartalmas összegzés!
    Legjobban a “legyünk kedvesek MAGUNKHOZ” bekezdés tetszett.

    Ami még eszembe jutott, ezt a könyvet most olvastam, szokásokról szól: Charles Duhigg: A szokás hatalma.
    A fentiekkel kapcsolatban annyi átfedés van benne, hogy azt kell gondolnom, hogy tán olvastad TE is.
    Ha mégsem, akkor ajánlom: noha sok újat vélhetően nem mond Neked a szokásokról, de nagyon színesen, sok valódi történeten keresztül van tárgyalva a téma: iskolapéldája annak (is), hogyan kell egy elvont dolgot “ismeretterjeszteni”.

    1. Zalaba Kristian

      Köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy tetszett a poszt.

      A könyvajánlót szintén köszi, korábban beszereztem, ugyanakkor nem olvastam végig. Én is abban hiszek, hogy életszerű sztorikon keresztül lehet a legjobban bemutatni a dolgokat – vagyis “Beszélj róla” helyett “Csináld Meg”. 🙂

  4. Szabolcs

    Szia
    Koszi szepen nagyon erdekes iras, mar regota vartam hogy olvashassak valami ujat, koszonom 🙂 En ev elejen kezdtem el uj szokasokat beepiteni az eletembe jelenleg tobb mint 20 kisebb nagyobb uj szokasnal tartok. A szokas kovetest atalakitanam kicsit a te metodusod szerint de lenne egy kerdesem. Ha egy szokas mar annyira beepult az eletedbe, hogy apszolut termeszetes, akkor kiveszed a szokas tablazatbol vagy tovabra is benne hagyod?

    1. Zalaba Kristian

      A válaszom: attól függ. 🙂 Ez tökre egyéni és rajtad múlik, hogy melyeket szeretnéd bent hagyni. A számomra legfontosabbak (pld. meditáció, VISION, anki) régebb óta benne vannak, ugyanakkor akadnak olyan szokások is (pld. fogselymezés), amelyeket nem követek a táblázatban. Ha jó érzést okoz, hogy napi szinten kipipálhatod, akkor hagyd benne, viszont ha úgy érzed a helyet foglalja és komplexebbé teszi a követést, akkor vedd ki.

  5. Judit

    Hogy jutott erre ennyi időd? Ez a rendszer rengeteg időt fogyaszt. Ha pl háromgyerekes anyuka vagy, napi 9-10 órát dolgozol, utána szaladsz a boltba, otthon vár a mosogatás, stb stb, akkor tuti nem akarsz este szokáskövetőt írni, örülsz, ha a körmödet van időd levágni…

    1. Zalaba Kristian

      Úgy, hogy úgy döntöttem, hogy csinálom azokat a dolgokat, amelyek fontosak számomra. Pár éve még én is más helyzetben voltam, és kis lépésekben felépítettem azt, hogy olyan legyen az életstílusom, amilyet szeretnék.

      Még nincs gyerekem, de ha lenne, akkor is ugyanígy vágnék neki az új szokások kialakításának: kis lépésekben, egyenként. Ahogy gyakorlunk és fejlődünk, úgy tudunk az élet egyre több területén is tudatos döntéseket hozni.

  6. Éva

    Nekem 4 gyerekem van és mellettük különösen fontos, hogy jól fókuszált és hatékony legyek. Főleg mert ők isszák meg a levét, ha nem. Ebben pedig rengeteget segít az, amit Krisztián leírt.

  7. Keszthelyi Sára

    Fantasztikus ez a cikk! Úgy érzem, mintha csak nekem írtad volna. Nagyon magamra ismertem! Most azonnal neki is látok valaminek, amit valóban szeretnék! Köszönöm

  8. Lilla

    Ez az első olyan cikk a témában, ami már a cikk közben megválaszolta minden felmerülő kételyemet, köszönöm! A kedvesség és a rugalmasság a legszimpatikusabb benne és a nem fellengző stílusod.
    Én azt szeretném kérdezni, hogyha saját magunkon kívül a párunk életébe is szeretnénk behozni ezt a dolgot, akkor azt hogyan tehetjük meg úgy, hogy biztosan el is kezdje, de ne érezze kényszernek? Erre van valami jó tipped?

    1. Zalaba Kristian

      Köszönöm, örülök, hogy tetszett a bejegyzést. 🙂

      A kérdésedre a válaszom: úgy, hogy példát mutatsz neki és inspirálod őt. A változás akkor lesz ha tartós, ha önmaga fogalmazza meg, hogy szeretne akcióba lépni, ahelyett, hogy elvárásként jelenik meg vele szemben.

  9. Luska

    szia! egy barátnőm (oké, nem egy, hanem az, aki a legjobban ismer magamon kívül) küldte át ezt az írást, ami azért megmosolyogtató, mert pár hónapja elkezdtem nagyon tudatosan foglalkozni a rossz szokásaim fokozatos leépítésével+új, jobb szokások kialakításával, a jelen pillanat/cselekvés tudatos megélésével, a cél pedig egy sokkal produktívabb létezés:) igazából csak annyit szeretnék így üzenetként itt hagyni, hogy egy kincs ez a cikk a sok netes “self-help” írás kavalkádban, és hogy megadta az utolsó hiányzó részletet ahhoz, hogy hatékonyabban és következetesebben alakítsam át az életem (már meg is csináltam a szokáskövető excelt). jó érzés időnként szembesülni azzal, hogy mások is hasonló utat járnak be a saját kis világukban bolyongva, és külön tökjó, ha merünk beszélni erről egymással! szóval köszönöm, további szépeket és mindenjókat 🙂

    1. Zalaba Kristian

      Hú, szuper olvasni a visszajelzésedet, és örülök, hogy segített a bejegyzés. Ha olvasod ezt a kommentet és nyitott vagy arra, hogy több részletet megossz, akkor légy szíves írj egy emailt. 🙂

  10. Bea

    Szia,
    Gratulálok! Hiánypótló így egybefoglalva és neten elérhetően. Sok különböző könyv és módszertan emberi léptékre szabását látom benne. Főleg az agilis módszertanokat és a N21 oktató anyagokat juttatják eszembe.
    Én azt tapasztalom magamon, környezetemen, ha nincs meg a miért, akkor csak egy vágy a szokás változtatás, és mindig lesz indok hogy miért is ne most fogjak hozzá. De ha van miért, akkor az itt leírtak már hathatós segítséget adhatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.